A második prémium elemzés esetében a Detorit Tigers – Seattle Mariners összecsapásra ajánlok fogadást, ahol két igencsak „halovány” teljesítménnyel rendelkező együttes néz egymással farkasszemet.
MLB statisztika:
62 nyertes – 29 vesztes
I Detroit Tigers – Seattle Mariners I
A mérkőzésre nem készülök hosszas elemzéssel, hiszen a Detroit ténylegesen a liga egyik legrosszabb, ha nem a legrosszabb csapata. A Seattle sincs a legjobb formájában, ám az együttes ma hajnalban 5 ponttal verte a házigazdákat. Az egymás elleni eredményeik beszédesek, hiszen az évben 5 mérkőzést játszottak már a csapatok egymás ellen és ebből minden alkalommal a Seattle jött ki győztesen.
A szimulációs adatok alapján 1,9-2,0 pontos favoritnak számítanak a vendégek.
A kezdő dobójátékosok között bőven van különbség és ugyanez elmondható a két csapat ütőkeretéről is. Én úgy vélem, hogy ezt a meccset hozza ismét a Seattle hajnalban 5 ponttal nyertek, ahogy már azt fentiekben is említettem, ma pedig a csapat egyik legjobb dobója kezd. Úgyhogy véleményem szerint minden a vendégek sikere mellett szól és erre is ajánlok fogadást „B” kategóriába sorolva.
A b&wtips® jogvédett szó és ábrás védjeggyel ellátott termék! Az oldalon megosztott tartalmak (elemzések, statisztikák, reklámok, hírek stb.) bármiféle másolása, továbbítása írásbeli engedély nélkül szigorúan tilos és büntetendő! Minden jog fenntartva! Lajstromszám: 227021, 227588