b&wtips®

Sport- és adatelemzés! A sportfogadás nálunk kezdődik!

Portugál Liga: Rangadóval indítja a szezont a Sporting!

Kőkemény meccs vár a Sportingra! (Fotó: Getty Images)

Nem vár egyszerű meccs a bajnoki nyitófordulóban a Sportingra, ugyanis a Braga ellen lépnek pályára.

Ami biztos, hogy ez a mai elég nagy téttel bír mindkét csapat életében, hiszen egyfajta rangadóról beszélünk és ugye mindkét csapat célja az, hogy minél jobb helyen végezzenek. Az előző évben a bajnoki hajrát a Porto jobban teljesítette és ennek volt az köszönhető, hogy a második helyen zárt a Sporting, de a vendégek idei célja egyértelműen a bajnoki cím elhódítása. A Braga ugye a nagy hármast követte az előző kiírásban és a 4. helyen végzett. Az együttes elég sokat erősödött nyáron, ráadásul a felkészülési szezonjuk is kiválóan alakult és hazai pályán gyakorlatilag bárki ellen esélyesek a győzelemre. A felek az előző szezonban háromszor találkoztak egymással és rendre három gólt alakítottak ki. Ezeken a mérkőzéseken kétszer a Sporting, míg egyszer a Braga tudott nyerni 2-1-re. 

Összességében tehát nem írnánk le a Braga-t, főleg nem hazai környezetben. A hazaiak az előző szezonban is mindössze 3 vereséget szenvedtek hazai pályán és szerintünk idén is a végsőkig harcolhatnak a dobogóért. Persze a keretek között így is van különbség és a Sporting nem véletlen számít esélyesnek, de véleményünk szerint hazai pályán a Braga képes lesz legalább egy gólt szerezni, amire vélhetően a Sporting részéről is fog érkezni válasz. A Braga a felkészülési szezonban mindössze egy meccsen nem nyert, de ettől eltekintve hat meccset is behúzott a csapat és rendre képesek voltak legalább két gólt szerezni. A Sporting felkészülési szezonja nem volt túl acélos, ám elég sűrűn favorizáltuk a vendégek mérkőzéseit, ahol rendre a gólváltásra fogadtunk. Ez ma sincs másként, hiszen a csapatok múltja és a mostani felállás miatt bőven esélyes a gólváltás, mint opció! Ezért mindenféle kérdés és gondolkodás nélkül erre az opcióra kötünk fogadást!

Tipp: Igen (Mindkét csapat szerez gólt)
odds: 1.83

*Ne feledd, hogy az itt látható tartalmak nem a prémium szolgáltatásainkból származnak!

Előfizetéseink

GONDOLKODJ HOSSZABB TÁVON, HISZEN A SPORTFOGADÁS NEM SPRINT, HANEM EGY MARATON!

Havi
Éves
PRÉMIUM SZOLGÁLTATÁS
9999
Ft/hónap
PRÉMIUM "TICKET" SZOLGÁLTATÁS
9999
Ft/hónap
PRÉMIUM "GOLD" SZOLGÁLTATÁS
11999
Ft/hónap
NAGY TÉTES SZOLGÁLTATÁS
14999
Ft/hónap
PRÉMIUM "FULL PACK"
29999
Ft/hónap
"TÍZ PERCES" Szolgáltatás
49999
Ft/örökös tagság

Kövess minket!

Próbáld ki a mobil applikációnkat, illetve kövess minket a közösségi felületeinken keresztül is! Légy mindig naprakész és válj b&wtips rajongóvá!!

MOBIL APPLIKÁCIÓ

Az applikáció a google play áruházban érhető el és több száz felhasználója van már!

Telegram csatorna

Az alkalmazás segítségével  szinte másodperceken belül értesülhetsz a velünk kapcsolatos információkról!

Közösségi MÉDIA

0
%d bloggers like this: