Kövess minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Telegram

Serie A : Cagliari – Lazio – 20:45

A mai nap folyamán egyetlen elemzés kerül megosztásra. Az előző napokban semmi sem akart összejönni, rengeteg meglepetés eredmény született a pályákon. Viszont új hét, új kezdet és még nagyon messze a turnus vége!


A mostani elemzésem esetében nem fogok meglepetést okozni, hiszen a Cagliari számomra egy favorit fogadási tényező a gólokkal kapcsolatos opciók esetében. A hazaiak igencsak üde színfoltjai az olasz első osztálynak és jelen állás szerint kisebb meglepetésnek számít az idei teljesítményük. A hazaiak tizenöt fordulót követően az ötödik helyen állnak 8-5-2-es mutatójuk pedig igencsak beszédes. A mostani vendégük az a Lazio lesz, akik Inzaghi tevékenységének köszönhetően, szintén a gólokban gazdag mérkőzéseikről híresek. A vendégek jelen állás szerint a harmadik helyen állnak.

A két együttes tizenöt fordulót követően harmincegy, ill. harminchat gólt szerzett. A várható gólszámadatok alapján pedig 1,51, ill. 1,94 a két csapat mutatója. A gólváltás esélyessége 73%.

Immobile ma is kiveheti a részét a gólokból, hiszen az olasz támadó vezeti a Serie A idei kiírásának a góllövőlistáját. (Fotó : Getty Images)

Ami biztos, hogy Olsen továbbra is eltiltott. A svéd hálóőr hiánya pedig megérződik a hazaiak játékán, hiszen rengeteg bravúrt hozott össze az idei szezonban a kapus, ám ő továbbra is eltiltott. A hiánya óta egyébként a Cagliari a bajnokságban öt gólt kapott. Ami biztos, hogy a hazaiak nagyon erősek elől, hiszen a fiatal Simeone, ill. Nainggolan, Joao Pedro, Cerri négyes iszonyat hatékony. A négyes a jelenlegi kiírásban tizenkilenc gólt szerzett a harmincegy találatból. A vendégek részéről C. Immobile teljesít lenyűgözően és az olasz csatár jelenleg tizenhét gólnál tart, amivel magabiztosan vezeti a Serie A góllövőlistáját. Rajta kívül viszont a Correa, Milinkovic-Savic, Caicedo, L. Alberto négyes is nagyon hatékony. Egy szó, mint száz mindkét csapat a támadó futballt képviseli, ráadásul a hazai csapatból Olsen hiánya mellett Rog az aki a megszokott csapatból hiányzik, ill. rajtuk kívül Birsa, Cragno, Pavoletti trió továbbra is sérüléseik miatt kénytelenek kihagyni a mérkőzést. A vendégek részéről egyedül Marusic az aki sérülése miatt kihagyja a mérkőzést. Az-az látható, hogy a fentiekben kiemelt játékosok mindegyike játszhat a mostani mérkőzésen. A Cagliari a 2019/2020-as kiírás hazai tétmérkőzésein mindössze egy alkalommal maradt rúgott gól nélküli, akkor is a Brescia ellen és ugyanezt lehet elmondani a vendégekről is, akik idén a Rennes elleni EL találkozón, ill. az Inter elleni meccsen maradtak gól nélkül. Ami szintén érdekes tényező lehet, hogy a kapott gól nélküli mérkőzések átlaga is igencsak alacsony. A Cagliari hazai pályán 12,50%-s mutatóval rendelkezik, míg a Lazio 14,29%-os mutatót hozott össze. A rúgott gól nélküli mérkőzések átlaga is igencsak alacsony. Tehát rengeteg tényező alapján várható az, hogy itt ma mindkét csapat betalál. A szorzók az 1.57-es határon nyitottak és még a legtöbb helyen ezen a szorzón lehet rakni a „Mindkét csapat szerez gólt” opciót. Ebben szerintem van érték és nagyon bízom benne, hogy nem okoznak csalódást a csapatok.

Cagliari – LazioFogadási határidő : 20:45
Ajánlott predikcióOddsAjánlott tét
Igen (Mindkét csapat szerez gólt)1,57„B” kategória 5 egység

A b&wtips® jogvédett szó és ábrás védjeggyel ellátott termék! Az oldalon megosztott tartalmak (elemzések, statisztikák, reklámok, hírek stb.) bármiféle másolása, továbbítása írásbeli engedély nélkül szigorúan tilos és büntetendő! Minden jog fenntartva! Lajstromszám: 227021, 227588

    Discover more from b&wtips®

    Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

    Continue reading