ESL ONE : Team Vitality – Heretics – 05/09 18:30

A mai nap végre egy remek kínálatot láthatunk és nem is várakoztam sokáig, hiszen a mai kiemeléseim egytől egyig hatalmas téttel bíró párharcokra vonatkoznak.


A Heretics számomra egy igencsak kedvelt csapat lett, hiszen a franciák igencsak jó benyomást keltettek itt az ESL tornán. A mostani riválisuk a Vitality lesz, akik azért éltek már meg szebb napokat is, viszont a mostani találkozón is ők számítanak a favoritnak. Ez véleményem szerint a helyezéseknek köszönhető, hiszen a Vitality jelenleg a 9., míg a Heretics a 30. a ranglistán, ill. talán annak a tényezőnek, hogy a mostani párosításban Franciaország legerősebb csapata találkozik, a harmadik legerősebbel. Viszont érdemes megemlíteni, hogy a Vitality inkább csapatként erős, mintsem egyénileg. Ezt leginkább a játékosok mutatói példázzák, hiszen a Vitality keretében négy 1,00-ás rating alatti mutatóval rendelkező játékos van és egyedül “ZywOo” az, aki a maga 1,21-es ratingjével “kiemelkedik” a mezőnyből. A Heretics keretét ezzel ellentétben “Maka”, “Lucky” és “Nivera” triónak hála (1,17, 1,14 és 1,15) igencsak jó értékekkel rendelkező játékosok tarkítják. Ráadásul a keretben “xms” és “kioShiMa” is jobb mutatókkal rendelkezik, mint a Vitality négy játékosa. Természetesen minden mérkőzés más és más, ám ez mindenképp érdekes tényező, hogy a Vitality csapatában ennyi az átlagos 1,0-ás rating alatti játékos.

A mostani mérkőzés BO3, ami azt jelenti, hogy két győzelemig tartó párharcot láthatunk. A Vitality a 9., míg a Heretics a 30. a CS:GO világranglistáján.

Ismét elmérték az esélyeket a fogadóirodák és hatalmas érték lehet a Heretics hendikepjében. (Fotó : fraglider.com)

A játékosok teljesítménye alapján tehát némi előnye lehet a Hereticsnek. Aztán ott vannak a mapok, ahol szintén jóval jobb eredményeket ért el a Heretics, bár érdemes megemlíteni, hogy több esetben azért a csapat jóval alul rangsoroltabb csapatok ellen érte el a győzelmeket. A mapok esetében egyébként D2, Inferno, Nuke, Overpass és Vertigon is jobb értékekkel rendelkezik a Heretics a riválisánál. A Vitality egyedül Mirage-on rendelkezik jobb mutatóval. Ami szintén beszédes tényező, hogy a Heretics egyedül az Astralis ellen maradt győztes map nélkül, ezenkívül viszont minden egyes mérkőzésén nyert a csapat legalább egy mapot. Pedig az ellenfelek között volt egy remek formában lévő NiP, ill. egy jelenleg világranglista második helyezett fnatic is. A Vitality ezzel ellentétben kikapott legutóbb 2-0-ra az ENCE ellen és egyedül a Dignitas ellen voltak képesek 2-0-ás eredmény elérni. Viszont ezt a mérkőzést leszámítva minden meccsen bukott legalább egy mapot a csapat. Ami szintén érdekes tényező a mostani mérkőzéssel kapcsolatosan, hogy a továbbjutás mindkét együttes esetében reális lehet, hiszen az Astralis az ENCE-vel, míg a fnatic a NiP csapatával mérkőzik meg. Így az alsóházba való kerülés teljesen reális lehet a győztes számára. Mivel ilyen kiélezett a mostani tét, ill. ott van az a tényező is, hogy a fogadóirodák némileg elmérték a Heretics erősségét (ismét), így hatalmas hibának érezném, ha nem ajánlanék fogadást a Heretics +1,5-ös hendikepjére. A francia csapat több alkalommal bizonyított már számomra és nagyon meglepődnék, hogy ha ma ilyen tét mellett és nem mellesleg ilyen különbségeket figyelembe véve nem hoznának legalább egy mapot. (A statisztikai rendszerünk előrejelzései alapján egyébként a Heretics győzelme is várható.)

Team Vitality – Heretics Fogadási határidő : 18:30
Ajánlott predikció Odds Ajánlott tét
Heretics +1,5 (Hendikep) 1,50 Biztonságos ajánlás
5 egység

A b&wtips® jogvédett szó és ábrás védjeggyel ellátott termék! Az oldalon megosztott tartalmak (elemzések, statisztikák, reklámok, hírek stb.) bármiféle másolása, továbbítása írásbeli engedély nélkül szigorúan tilos és büntetendő! Minden jog fenntartva! Lajstromszám: 227021, 227588