b&wtips®

Sport- és adatelemzés! A sportfogadás nálunk kezdődik!

Wimbledon: Egy meglehetősen erős tippet húztunk be Fucsovics meccsén!

Fucsovics tavaly Wimbledonban a negyeddöntőkig menetelt. (Fotó: AFP)

Hétfőn elrajtol az idei év harmadik Grand Slam-tornája és Fucsovics Marci is érdekelt már rögtön az első napon, hiszen Bublik ellen lép pályára a wimbledoni tenisztornán.

Eléggé megkavarták a wimbledoni szervezők a tornát és ugye köztudott, hogy a versenyzők nem fogják tudni megvédeni az előző évben szerzett pontjaikat. Ennek megfelelően rengeteg játékos helyezése fog romlani idén és az egyik ilyen áldozat Fucsovics Márton lett, aki sokáig azon is gondolkozott, hogy egyáltalán elinduljon a tornán. A magyar teniszező ráadásul nincs könnyű helyzetben, ugyanis a tornát megelőzően hátsérüléssel bajlódott és ebből kifolyólag Stuttgartban és Halléban is feladta a mérkőzéseit. Ezzel szemben kazah riválisa elég jó formának örvend és füves borításon ő is igencsak otthonosan mozog. Bublik 2022-ben Stuttgartban lépett először pályára, ahol rögtön győzelemmel kezdett Kudlával szemben. Ezt követően nyerni tudott még Tiafoe, Millman és Musetti ellen is a kazah teniszező. Összességében idén hét füves mérkőzésen lépett pályára Bublik és ebből négy alkalommal nyerni tudott.

Bublik idén kiváló eredményeket ért el füves borításon. (Fotó: Getty Images)

Alapvetően, ha Fucsovics itt Wimbledonban megvédhetné az előző évben elért eredményét, illetve pontjait, akkor szerintünk jóval motiváltabb lenne a magyar teniszező. Persze egy Grand Slam-tornára nem fog így sem felemelt kézzel érkezni, de azt valljuk be, hogy Bublik ellen mindenképp esélyes a továbbjutásra Fucsovics az egyik kedvenc borításán. Marci 2021-ben itt a wimbledoni tenisztornán nyerni tudott Sinner, Vesely, Schwartzman és Rublev ellen is, majd a negyeddöntőben állította meg őt Djokovic. Nagy kérdés, hogy Fucsovics hátsérülése mennyire jött helyre, de annyi biztos, ha jelen lenne a fájdalom, akkor a magyar teniszező nem indult volna el a tornán. Úgyhogy bízunk benne, hogy Fucsovics képes lesz a tőle elvárt teniszt hozni és ugyanezt várnánk el a remek formában lévő kazah riválisától is. Az első szettben mi mindenképp egy szoros párharcra számítunk és nagyon meglepő lenne, ha már rögtön az elején kiengedne Marci, vagy épp Bublik. Úgyhogy a fogadásunk az első szettre vonatkozik, ahol a 9.5 játék feletti opcióra kötöttünk fogadást!

Tipp: 9.5 felett (Összesített játékok – 1. szett)
odds: 1.55

*Ne feledd, hogy az itt látható tartalmak nem a prémium szolgáltatásainkból származnak!

Előfizetéseink

GONDOLKODJ HOSSZABB TÁVON, HISZEN A SPORTFOGADÁS NEM SPRINT, HANEM EGY MARATON!

Havi
Éves
PRÉMIUM SZOLGÁLTATÁS
9999
Ft/hónap
PRÉMIUM "TICKET" SZOLGÁLTATÁS
9999
Ft/hónap
PRÉMIUM "GOLD" SZOLGÁLTATÁS
11999
Ft/hónap
NAGY TÉTES SZOLGÁLTATÁS
14999
Ft/hónap
PRÉMIUM "FULL" PACK
29999
Ft/hónap

Kövess minket!

Próbáld ki a mobil applikációnkat, illetve kövess minket a közösségi felületeinken keresztül is! Légy mindig naprakész és válj b&wtips rajongóvá!!

MOBIL APPLIKÁCIÓ

Az applikáció a google play áruházban érhető el és több száz felhasználója van már!

Telegram csatorna

Az alkalmazás segítségével  szinte másodperceken belül értesülhetsz a velünk kapcsolatos információkról!

0
%d bloggers like this: