b&wtips®

Sport- és adatelemzés! A sportfogadás nálunk kezdődik!

Wimbledon: Biztos, hogy ekkora favorit ma Fokina?!

Fokina az első körben nagy meglepetést okozott. (Fotó: Getty Images)

Szerda délután Davidovich Fokina és Vesely néz egymással farkasszemet Wimbledonban.

A spanyol teniszező nagy meglepetést okozott az első meccsén, hiszen H. Hurkacz ellen egy 3 óra 34 perces mérkőzést követően öt szettben kiharcolta a továbbjutást. Nem sokan fogadtak volna arra, hogy a lengyel már az első körben búcsúzik, de ahogy többen is fogalmaztak, az idei Wimbledon elveszítette a varázsát a szervezői döntéseknek köszönhetően. Ennek megfelelően elég sok a meglepetés a tornán, ráadásul további nagy érvágás az, hogy a torna egyik nagy esélyese M. Berrettini is búcsúzni kényszerült, hiszen a tegnapi nap folyamán pozitív koronavírus mintát produkált. Fokina mai ellenfele egy nagyon szívós teniszező, hiszen J. Veselyről köztudott, hogy képes a végletekig küzdeni, ráadásul a cseh elég jó felkészülési időszakon van túl. Vesely idén minden egyes meccsén képes volt legalább egy szettet nyerni füves borításon és elnézve Fokina eredményeit, azért valljuk be, nem túl meggyőző az amit látunk. Ami szintén nagy kérdés, hogy egy ilyen nem várt győzelem után, mennyire tud kellő hőfokra felpörögni a spanyol, illetve képes lesz-e az esélyesség terhével megbirkózni..

Vesely nagyon ügyes füves borításon. (Fotó: Getty Images)

Nem fogunk meglepetés tippet hozni, hiszen ismét az összesített játékok piacán találtuk meg a számításainkat. Ami biztos, hogy a cseh teniszező elég otthonosan mozog a füves borításon, míg ellenfele Fokina leginkább a kemény/salak borítást kedveli. Vesely ráadásul több tapasztalattal is rendelkezik, mint riválisa és itt Wimbledonban nem egyszer jutott már el a harmadik, vagy negyedik körig. 2019-ben például Zverev ellen is nyerni tudott a cseh teniszező. Egyszóval nem vár egyszerű meccs Fokinára és szerintünk közel sem olyan egyértelmű ez a párharc, mint ahogy arra sokan számítanak. A spanyol győzelme persze a Hurkacz elleni meccsből kiindulva reális lehet, de egy, vagy akár két szettet is eltudunk képzelni a cseh riválisától. Úgyhogy az ajánlásunk az összesített játékokra vonatkozik és a 38.5 feletti opcióra kötünk fogadást!

Tipp: 38.5 felett (Összesített játékok)
odds: 1.80

*Ne feledd, hogy az itt látható tartalmak nem a prémium szolgáltatásainkból származnak!

Előfizetéseink

GONDOLKODJ HOSSZABB TÁVON, HISZEN A SPORTFOGADÁS NEM SPRINT, HANEM EGY MARATON!

Havi
Éves
PRÉMIUM SZOLGÁLTATÁS
9999
Ft/hónap
PRÉMIUM "TICKET" SZOLGÁLTATÁS
9999
Ft/hónap
PRÉMIUM "GOLD" SZOLGÁLTATÁS
11999
Ft/hónap
NAGY TÉTES SZOLGÁLTATÁS
14999
Ft/hónap
PRÉMIUM "FULL PACK"
29999
Ft/hónap
"TÍZ PERCES" Szolgáltatás
49999
Ft/örökös tagság

Kövess minket!

Próbáld ki a mobil applikációnkat, illetve kövess minket a közösségi felületeinken keresztül is! Légy mindig naprakész és válj b&wtips rajongóvá!!

MOBIL APPLIKÁCIÓ

Az applikáció a google play áruházban érhető el és több száz felhasználója van már!

Telegram csatorna

Az alkalmazás segítségével  szinte másodperceken belül értesülhetsz a velünk kapcsolatos információkról!

Közösségi MÉDIA

0
%d bloggers like this: