Kőkemény mérkőzések várnak a spanyolokra a következő napokban. Ugyanis péntek délután az igencsak kiszámíthatatlan szlovénok ellen kellene kiharcolniuk a győzelmet, az utolsó körben pedig a franciákkal találkoznak, ahol bármi megtörténhet!
Alapvetően a spanyolok az egész tornán magabiztosan teljesítettek, de persze egy Montenegró, Chile, Irán és Lengyelország négyes ellen „kötelezőnek” volt mondható az össze „csörte”. Most viszont jönnek a szlovénok, akik igencsak kiszámíthatatlanul teljesítettek és a „kötelezőket” ők is behúzták, de a franciák ellen kikaptak, így ők vannak ma győzelmi kényszerben. Bár igaz az is, hogy a spanyol csapat sem dőlhet hátra, hiszen a franciákkal azonos pontszámuk van az 1. csoportban és ha ma pontokat veszítenek, akkor a továbbjutásuk is veszélybe kerülhet, úgyhogy azt mondhatjuk a mai meccsről, hogy mindkét fél részéről csak a győzelem az elfogadható opció. Ennek megfelelően érdemes lesz délután figyelemmel követni ezt a találkozót, hiszen előzetesen rengeteg izgalmat ígér a Szlovénia – Spanyolország párharc!
LEGYÉL TE IS B&WTIPS-KÖZÖSSÉG TAGJA!
Ha szeretnéd a továbbiakban is megtekinteni a beharangozó ajánlásainkat, ill. szeretnél egy kiváló közösség része lenni és a külön erre a célra kialakított telegram chathez csatlakozni, akkor váltsd ki a b&wtips tagságodat! A b&wtips tagdíj egy évig érvényes és mindössze 2.999 Forintba kerül!

Kézilabda VB | FH: 15:30 |
Ezt várjuk a mérkőzéstől: A szlovénok az egész vb-n pörgették a játékot és gyakorlatilag minden egyes meccsükön 30 gól felett tudtak zárni. A spanyolok már jóval nyugodtabban játszanak és szeretnek a passzív jelzésig, az-az utolsó öt passzig játszani, ám így is volt nekik is három olyan meccsük, ahol 30 gól felett zártak. Számunkra leginkább a szlovén-francia meccs a mérvadó, hiszen akkor is az utolsó percig hajtottak a szlovénok és ténylegesen nagyon gyors támadásokkal nehezítették meg az amúgy jól védekező franciák dolgát. Ma mivel győzelmi kényszerben vannak, szinte garantált, hogy minden egyes támadást megpróbálnak a legrövidebb idő alatt befejezni, illetve gólra váltani, így könnyedén kialakulhat egy sok gólos mérkőzés. A spanyolok védekezése ugyan erős, de ezzel szemben a szlovénoké kevésbé. Egyszóval mi az over opciók felé húzunk és az 56.5-es gólhatár fölé fogadunk! A favorizált opció esetében több fogadóiroda kínálatát is összehasonlítottuk és az egyik legmagasabb szorzót a GG.BET partnerirodánk kínálja!!
*Ne feledd, hogy az itt látható tartalmak nem a prémium szolgáltatásainkból származnak!
MÉRKŐZÉS | TIPP | odds: 1.63 |
---|---|
Szlovénia v Spanyolország | 56.5 felett (Összesített gólok) |
Ajánlott tétegység |

A GGBet sportfogadási iroda kezdetben az esport piacra specializálódva jelent meg Magyarországon, de azóta a magyarországi ügyfelek is teljes egészében elérhetik a sportfogadási kínálatukat.
Bónusz: 40 000Ft Sportfogadás Bónusz
(40 000 Ft értékig 100%-os első befizetési bónuszt kínál a GGbet az új magyar ügyfeleinek!)
Az egyik vezető e-sport bukméker, amely leginkább Magyarországon a covid idején lett közismert. Temérdek bónusz ajánlattal rendelkezik a szolgáltatás és ezért is ajánljuk az irodát számodra. Az e-sporton kívül 2022-ben már szinte minden sportágra köthetsz a GGBeten fogadást és emiatt egyre népszerűbb szolgáltatónak bizonyul ez a fogadóiroda Magyarországon is!
Speciális Bónusz:
100%-os első Bónusz
(2 000 Ft – 20 000 Ft között)
125%-os második Bónusz
(20 400 Ft – 80 000 Ft között)
150%-os harmadik Bónusz
(80 500 Ft – 400 000 Ft között)
Pozitívumok:
-Magas szorzók
-Rengeteg bónusz
-Választékos sport és fogadási piac
-Ázsiai hendikep
-Segítőkész ügyfélszolgálat
Negatívumok:
-Gyorsan széteső szorzók