VB : Franciaország N – USA N

Kövessen Ön is minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Tumblr

A mai nap kínálata nem a legjobb és ennek megfelelően most csak egy elemzés kerül publikálásra. A hajnali mérkőzésekre ismét délután kerül majd elemzés publikálásra. A mostani kiszemelt mérkőzés egy női VB találkozó lenne, ahol a negyeddöntőben két igencsak erős együttes találkozik egymással.


Franciaország – USA I

 

Ami azt illeti, most nem fogok nagy elemzést készíteni, hiszen teljes mértékben a VB-n látott statisztikákra hagyatkozom. Mindkét együttes hibátlan mérleggel rendelkezik és egytől egyig kiváló játékosok alkotják a keretüket. A franciák nagy meglepetésre megverték a brazilokat, míg az amerikaiak nyerni tudtak a spanyolok legjobbjai ellen. A csoportköröket mindkét együttes hiba nélkül hozta, ráadásul elmondható a csapatokról, hogy elől igencsak erős támadósorokkal rendelkeznek.

Lényegében a találkozón én most a gólváltással kalkulálok. Ennek oka, hogy mindkét csapat végig képes volt gólt szerezni, de látható az is, hogy az USA válogatottja, már egy erősebb ellenfél ellen gólt kapott.

Az amerikai csapat eddig remekül szerepel, most viszont már nehezebb csapattal kell szembenézniük. (Fotó : Getty Images)

Egy szó, mint száz a találkozón tehát a gólváltás a favorit számomra. Erre elfogadható szorzót kaptunk és most nem szeretnék nagy tétekkel belemerülni a mérkőzésbe, hiszen csak egy női találkozóról van szó. Úgyhogy “C” kategóriába sorolva ajánlok fogadást!

Franciaország – USA (21:00)
Tipp: Igen (Mindkét csapat szerez gólt) odds: 1,83 “C” kategória Tét : 2 egység

A b&wtips® jogvédett szó és ábrás védjeggyel ellátott termék! Az oldalon megosztott tartalmak (elemzések, statisztikák, reklámok, hírek stb.) bármiféle másolása, továbbítása írásbeli engedély nélkül szigorúan tilos és büntetendő! Minden jog fenntartva! Lajstromszám: 227021, 227588

0