VB 2018 – Anglia – Belgium

Kövessen Ön is minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Tumblr

A munkánkban egy kicsit kiengedjük a gőzt és szerdától – vasárnapig pihenőt fújunk! Ami fontos, hogy a munkánk menete addig sem áll meg, viszont ez idő alatt nyilvános és mindenki számára elérhetővé válik a “Prémium szolgáltatásunk”. A döntés legfőbb oka, hogy elfáradtunk egy kicsit fejben, illetve az utóbbi napokban nem jött ki a lépés számunkra, úgyhogy itt az ideje, hogy kiengedjük a gőzt és fújjunk egyet!

A mérkőzésen a belgák lenyilatkozták, hogy egy “felforgatott” keretet láthatunk majd a pályán, illetve A gólszerzőjükre sem számíthatnak, hiszen Lukaku kisebb sérüléssel bajlódik. Az angolok ezzel ellentétben teljes “készültségben” várják a mérkőzést, bár kiindulva a Dánia – Franciaország találkozóból, mi már nem mernénk ilyen kijelentéseket tenni. Mi úgy gondoljuk, hogy a találkozón kevesebb gól születhet, illetve a belgák “foghíjas” támadósora akár gólt sem szerezhet. Az angolok részéről H. Kane teljesítményében joggal bízhatunk, aki jelenleg 5 találatával vezeti a góllövő listát. Várhatóan a fiatal angol ék, most is mindent megfog tenni a gólszerzésért, illetve csapata győzelméért, ezért bízunk az ő teljesítményében is!

Anglia – Belgium (20:00) Tippmix kód: 22962 D
Tipp:Döntetlen (1. Félidő – 1X2) odds:2,00 “C” Tét: 1 egység

A következő tippünk pedig a fentiekben említett H. Kane gólszerzésére esik, ahol 2,00-s oddsért fogadhatunk a gólszerzésére.

Anglia – Belgium (20:00) Tippmix kód: 11152 H
Tipp:Igen (H. Kane szerez gólt?) odds:2,00 “C” Tét: 1 egység

Sok sikert és szerencsés napot!

0