Tovább folytatódott a nyerő széria márciusban is!

A februári hónapunk minden egyes hetét nyereséggel zártuk és ugyanez a tendencia folytatódott márciusban is, ugyanis az első hét napból öt alkalommal sikerült profitot realizálnunk. A pályákon ugyan ismét sok volt a meglepetés a hét folyamán, ám többnyire sikerült ezeket a mérkőzéseket most is elkerülnünk és ha elemzések formájában bele is nyúltunk egy-egy ilyen találkozóba, akkor az élő tippjeinkkel sikerült profitot “kovácsolnunk”. Az első héten leginkább futball elemzéseket készítettünk, de NBA, tenisz és darts elemzések is megosztásra kerültek.

Látható, hogy az első héten sem volt nyertes elemzésekben hiány, de ahogy említettük is volt olyan alkalom, amikor az élő tippek alakítottak ki nyereséges napokat. Íme egy példa az élőzésünkkel kapcsolatosan..

Továbbra is fontos számunkra, hogy az előfizetőink korrektnek és megbízhatónak tartsanak minket, ezért minden egyes nap a részletes archívumot publikáljuk számukra, hogy adott napon milyen eredményeket sikerült elérnünk. Persze ebben semmi meglepő nincs, ugyanis a nyilvános közösségi felületeken is mi bátran felvállaljuk a nyereséges, illetve veszteséges napokat/hónapokat is, de sajnos egyre több visszajelzésünk van azzal kapcsolatosan, hogy a versenypiacon nagyon sok az átverés. 

Győződjön meg A KORREKTSÉGÜNKRŐL!

Bizonyosodjon meg a szolgáltatásunk korrektségéről és megbízhatóságáról. Kattintson a lenti gombokra, amelyeken keresztül megtekintheti az elemzéseink és a statisztikai rendszerünk archívumát és azok eredményeit.

Elemzések

Statisztikai rendszer

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!​

Bízzon bennünk, hiszen számunkra az első és legfontosabb a precizitás és a megbízhatóság. Statisztikai rendszerünkben heti szinten több száz mérkőzést értékelünk ki többféle szempont alapján. Elemzéseinkben pedig a statisztikai adatok mellett, pontos információkra építve hozzuk meg a döntéseinket. A weboldalunkon megtalálhatja a részletes tipparchívumunkat és az eredményeinket is.  Amennyiben szeretné megtekinteni a részletes tipparchívumunkat, kérjük, hogy görgessen lentebb és kattintson a "Tipparchívum" gombra.

Kövessen minket!

Próbálja ki a mobil applikációnkat, illetve kövesse a közösségi felületeinket! Legyen Ön is naprakész!

MOBIL APPLIKÁCIÓ

Az applikáció a google play áruházban érhető el és több száz felhasználója van már!

Telegram csatorna

Az alkalmazás segítségével  szinte másodperceken belül értesülhet a velünk kapcsolatos információkról!