Futball

EB : Franciaország – Törökország – 20:45

A mai prémium elemzések esetében több publikációval is készültem és elsőként a Franciaország – Törökország “rangadó” kerül górcső alá. A találkozó megnevezése, hogy “rangadó” némileg érdekesen hangzik, hiszen a két fél között azért játékos szinten hatalmas különbségek láthatóak. Ennek ellenére a törökök az odavágón megverték 2-0-ra a gallokat és ezzel az 1. helyen állnak jelenleg a “H” jelzésű csoportban. Ami azt illeti talán kijelenthetjük, hogy ez a két együttes továbbjutott ebből a csoportból, bár egy rosszabb eredménysorozat esetleges Izlandi továbbjutásnak

Futball

EB : Törökország – Albánia – 20:45

A mai prémium elemzések esetében két publikálást készítettem el. Az első mérkőzés esetében a Törökország – Albánia mérkőzésre ajánlok fogadást. Őszintén szólva nem számítok egy egyszerű mérkőzésre, viszont annyi szent, hogy az albánok nem ülhetnek a babérjaikon és akár már az első perctől kezdve presszionálniuk kell a törököket. A hazaiak ugyanis nagy meglepetésre az 1. helyen állnak a “H” jelzésű csoportban és hazai pályán eddig fantasztikusan teljesítettek. Ami biztos, hogy a franciák elleni sikerük történelmi sikerként lett elkönyvelve és a

Futball

EB : Izland – Törökország

A második elemzés esetében szintén egy EB mérkőzéssel készültem, ahol a “H” jelzésű csoport meglepetéscsapata mérkőzik meg az izlandiak legjobbjaival. I Izland – Törökország I   A találkozót nem szeretném sokáig ecsetelni, hiszen számomra egyértelmű a mostani helyzet. A franciák ellen a törökök egyszerűen szívvel/lélekkel küzdöttek, ráadásul a csapatról eltudom azt mondani, hogy nagyon fegyelmezett, statikus és gyors futballt játszanak. Egyszerűen tetszett minden egyes játékeleme a törökök játékának. Az izlandiak mérkőzéséből kettőt láttam élőben, az egyik a franciák elleni volt, míg a

Futball

EB : Törökország – Franciaország

A hajnali NBA mérkőzésnek köszönhetően profittal indítottuk ismét a napot. A mai kínálat végre megfelelő és több mérkőzésben is van érték. Elsőként a Törökország – Franciaország mérkőzéssel készültem, ahol számomra nincsenek kérdések. A most megosztott elemzés “gold” és “prémium” tartalom egyaránt. I Törökország – Franciaország I   Ugyan a két együttes eddig hibátlan a “H” jelzésű csoportban, ennek ellenére én nagyon meglepődnék azon, ha itt a francia válogatott pontokat hullajtana. Egyrészről azért, mert számukra véleményem szerint a törökök lehetnek az egyedüli riválisok