Futball

Serie A : Sassuolo – Napoli – 20:45

A Serie A is téli álomra hajtja a fejét, ám egy igencsak remek mérkőzéssel zárul a 17. forduló. Ugyanis a pályán a Sassuolo és a Napoli mérkőzik meg egymással. A mérkőzésen a szimpla statisztikai adatokra alapoztam ismét. A hiányzókat tekintve kijelenthetjük, hogy egyik félnek sem kell aggódnia azon, hogy a legjobbjait nélkülözni kellene, ennek megfelelően pedig ténylegesen minden klappolhat egy izgalmas kilencven perchez. A Sassuolo idén is egy igencsak nehéz ellenfélnek számít és ténylegesen az együttes egyik nagy előnye, hogy

Futball

Serie A : Sassuolo – Cagliari – 15:00

Az első elemzésem esetében egy olasz bajnokit emeltem ki, méghozzá a Sassuolo – Cagliari kettős összecsapását. A mérkőzés esetében leginkább a tapasztalataimra, ill. a két csapat látott eredményeire hagyatkoznék. A Cagliari esetében legutóbb a Lecce elleni mérkőzésen fogadtunk, míg a Sassuolot a Lazio ellen favorizáltuk. Mindkét esetben kiemelhetjük, hogy sikerült nyernünk, mégpedig a mindkét csapat szerez gólt opcióval. Ennek megfelelően ma is ez az ajánlásom alapja, ám azért nem zárom le ennyivel ezt az elemzést. Ami látható, hogy mindkét együttes

Futball

Serie A : Sassuolo – Lazio – 15:00

A második elemzés esetében egyetlen tényező befolyásolta csak azt, hogy nem a legmagasabb tétet ajánlottam a megosztott opcióra. Ez a tényező pedig nem más, mint Berardi sérülése.. Ahogy a felvezetőben is említettem, az egyetlen tényező Berardi sérülése árnyékolja be ezt a tökéletesnek ígérkező ajánlást. Ami biztos, hogy a Lazio mérkőzéseivel az utóbbi időben, mint ajánlásokkal, mint élő tippekkel sikerült nyereséget kialakítanunk és ezt leginkább a támadószellemű stratégiájuknak köszönhetjük. Ami egyértelmű, hogy a vendégeknek négy nap múlva, hazai pályán kötelező a

Futball

Serie A : Sassuolo – Bologna – 20:45

A második elemzés esetében a Sassuolo – Bologna párosításra ajánlok fogadást. A Bologna mérkőzésére legutóbb az Inter ellen fogadtunk és én már akkor is kiemeltem, hogy ez a csapat az utóbbi fordulókban remekül használja ki a helyzeteit és ennek megfelelően képesek voltak az előző fordulóban is gólt szerezni. A mostani ellenfelük nincs a helyzet magaslatán, ha a védekezést tekintjük, ám ez a kettős képes lehet ma egy gólváltást kialakítani. Sokak kételkednek a mai nap az olaszokban, ám én úgy érzem,