Nyertes Predikció

NBA : Los Angeles Lakers – Milwaukee Bucks – 03/07 04:30

A hajnali kínálatból a Lakers – Bucks kettős mérkőzése keltette fel a figyelmem és számomra egy igencsak biztosnak tűnő opcióval készültem számotokra. Lényegében mindkét együttes remekül teljesít és a saját konferenciáját vezeti. A Lakers 60 mérkőzést követően 47-13, míg a Bucks 53-9-es mérleggel áll. Ami megfigyelhető mindkét együttes esetében, hogy viszonylag erős védekezésük van, ill. a támadásokban nagyon pontosak a felek. Persze vannak hullámvölgyek, de egy ilyen “derbin” a védekezésen fog múlni minden. Márpedig ebben ténylegesen kimagasló teljesítményt nyújtanak a

Vesztes Predikció

NBA : Los Angeles Lakers – San Antonio Spurs – 02/05 04:00

A második, egyben utolsó NBA elemzés esetében pedig a Lakers – Spurs kettős mérkőzését emeltem ki. A találkozón leginkább a statisztikai adatokban, ill. a Spurs “back to back” játékában bíznék. Ami azt illeti a vendégek alapra sem a gyors játékukról híresek és a legtöbb esetben a 18-24 mp. közti időintervallumig szokták adogatni a labdát kézről-kézre. Ami szintén megfigyelhető a Spurs esetében, hogy rendkívüli módon képesek lassítani a játékot, ezt pedig a Lakers is megszenvedheti, hiszen a Lakers alapra képes felvenni

Vesztes Predikció

NBA : New York Knicks – Los Angeles Lakers – 01/23 01:30

A második elemzésem esetében pedig a New York Knicks – Los Angeles Lakers kettős mérkőzése került górcső alá. Őszintén szólva a Lakers bemutatta az idei legnagyobb vereségét a Boston Celtics ellen és ennek fényében ma egy roppantul motivált együttesre számítok. Ami látható volt a Celtics otthonában, hogy semmi sem jött össze a Lakers játékosoknak és ennek megfelelően már a 3. negyedtől megtörtént a rotáció. Példának okáért A. Davis mindössze 22 percet játszott, de épp L. James is a megszokott 34-36

kosárlabda

NBA : Los Angeles Lakers – Los Angeles Clippers – 12/16 02:00

A második mérkőzésen a Los Angeles Lakers – Los Angeles Clippers rangadójára ajánlok fogadást. A mostani mérkőzéssel kapcsolatosan több érvem is van. Az első ilyen, hogy Lebron játéka továbbra is kérdéses. A Lakers legjobbja már a Pacers ellen összeszedett egy kisebb sérülést, majd ezt követően a Bucks elleni rangadón elvileg a bordája megsérült és ezt a meccset még szinte végigjátszotta és szinte semmi sem látszott Lebronon, ám ezt követően a Denver Nuggets ellen pályára sem lépett. Amióta van Lebronnak ez

kosárlabda

NBA : Orlando Magic – Los Angeles Lakers – 12/12 01:00

Az Orlando – Lakers meccsen nem nagyon értem az opciókat és ennek megfelelően megpróbálom kihasználni a fogadóirodák hibáját. A mérkőzésen roppantul alacsony az U/O line, annak ellenére, hogy az utóbbi időben a Lakers rendkívül gyors játékot játszik. A mostani fogadásom alapja ennek megfelelően egy over opció lenne. A vendégek keretében A. Davis, L. James, K. Kuzma biztosan játszik és ez a három játékos átlagosan 60-70 pont között hozza a pontokat. Ami szintén egyértelmű, hogy a Lakers védelem viszonylag sok pontot

kosárlabda

NBA : Portland Trail Blazers – Los Angeles Lakers – 12/07 04:30

Az utolsó mérkőzésre pedig a hajnali NBA forduló egyik legígéretesebb összecsapását láthatjuk, ami igazi csemegének ígérkezik. A Lakersről már több elemzést is készítettem és mindig megemlítettem, hogy Lebron maga köré építette a csapatot (mint mindig) és ténylegesen szárnyal a Lakers. Huszonkét fordulót követően 19-3 a vendégek mutatója, ami igencsak figyelemre méltó. A vendégek keretében L. James mellett, K. Kuzma, A. Davis, D. Howard, D. Green, R. Rondo, J. McGee játékára is számíthatnak. James a maga 26,3-s átlagával kiemelkedik a mezőnyből,

kosárlabda

NBA : San Antonio Spurs – Los Angeles Lakers – 11/26 02:30

Az utolsó elemzésem esetében pedig egy NBA mérkőzésre ajánlok fogadást, ahol a remek formában lévő Los Angeles Lakerst és az utóbbi időkben gyengélkedő San Antonio Spurs találkozójára ajánlok fogadást. A találkozón mindenképp érdemes megemlíteni, hogy a hazaiak a legutóbbi tíz fordulóban mindössze két alkalommal tudtak nyerni és legutóbb is épphogy a Knicks ellen sikerült nyerniük. A Lakers a Lebron James, Anthony Davis és Kyle Kuzma triónak köszönhetően szárnyal. Lebron ahogy azt kijelentette, idén a döntőig menetel a Lakers és eddig

kosárlabda

NBA : Chicago Bulls – Los Angeles Lakers – 11/06 02:00

A harmadik egyben utolsó mérkőzésen egy NBA találkozóra ajánlok fogadást.  A Bulls-Lakers találkozón nem igazán értem a szorzókat, hiszen a Lakers a várakozásoknak megfelelően teljesít és a Lebron James, Anthony Davis, Kyle Kuzma, Dwight Howard, Danny Green ötös hozza a mérkőzéseket napról-napra. Ugyan a vendégek keretéből továbbra is hiányzók Rondo és Cousins ám ez nem látszik meg a Los Angelesi csapat játékán. A Bulls keretében nincs hiányzó ám LaVine, Markkanen és Wendell Carter nem azt hozták eddig, amit várt tőlük

0