Nyertes Predikció

Eerste Divisie : Jong AZ – FC Volendam – 02/10 20:00

A mai nap folyamán elsőként két holland másodosztályú mérkőzés kerül kiemelésre a kínálatból. Az első mérkőzés esetében egy viszonylagos alacsony szorzó kerül favorizálásra. Ennek több oka is van, amelyeket részleteznék is. Az első és legfontosabb, hogy mindkét csapat igencsak gólerős a mostani felállásban, ráadásul a statisztikai adatok szerint ma az amúgy remek formában léőv Volendam még pontokat is veszíthet. A második, hogy a két együttes ugyan az előző fordulóban 3-2-es mérkőzést játszott egymással, most véleményem szerint egy jóval kevesebb gólszámú

Futball

Eerste Divisie : Telstar – Jong AZ – 14:30

A holland kettőt a szünet előtt utoljára favorizálom. A pályán a Telstar, ill. a Jong AZ csapatai fognak egymással találkozni. A mérkőzésről előzetesen csak annyit, hogy 78% az esélye a megosztott opciónak. A találkozóval kapcsolatosan számomra az egyik legmeggyőzőbb érv, az amit hét közben láthattam. A Telstar az Ajax ellen lépett pályára a Holland Kupában és nem kis teljesítményt hozott össze a csapat, hiszen három gólt is szereztek, az amúgy pár játékost pihentető Ajax ellen. Aztán a másik kulcsfontosságú tényező,

Futball

Eerste Divisie : Roda – Jong AZ – 20:00

Ritkán nyúlok a holland kettőhöz, hiszen alacsonyak a szorzók, viszont a várható gólszámadatok alapján a mérkőzésen 94%, ill. 88% esélyessége van két opciónak is. A gólszámadatok alapján tehát hatalmas valószínűsége van annak, hogy mindkét csapat gólt szerez. Ennek a mutatója lenne a 94%. Lényegében aki látja az egymás elleni eredményeket és kicsit ért a statisztikai adatok böngészéséhez láthatja, hogy mindkét fél a mostani felállásban rendkívül hatékony. A Roda kilenc hazai mérkőzésén minden alkalommal gólt szerzett és egy találkozót leszámítva rendre