Nyertes Predikció

Bundesliga : Hamburg – Kiel – 06/08 20:30

A mai nap második, egyben utolsó mérkőzése a Hamburg – Kiel találkozó lesz. Az “xg mutatók” segítségével egyértelműen látható, hogy egy izgalmas párharcra van kilátás. A találkozóval kapcsolatosan rögtön érdemes megemlíteni, hogy az idegenbeli szerepléseket tekintve, a Kiel számít a Bundesliga 2. egyik leggólerősebb csapatának. A vendégek 1,79-es rúgott gólátlaggal rendelkeznek és a kényszerszünet után kijelenthetjük, hogy rendre gólokban gazdag találkozókat alakított ki a csapat. A Hamburg tehát egyáltalán nincs könnyű helyzetben, ráadásul a “nyomás” inkább a hazaiakon van, hiszen

Vesztes Predikció

Bundesliga2 : Dresden – VfB Stuttgart – 05/31 13:30

A mai játéknap három mérkőzést is favorizálnánk. Az első esetben egy általam nem kedvelt bajnokság mérkőzése kerül favorizálásra, ugyanis a Bundesliga 2-ben megrendezésre kerülő Dresden – VfB Stuttgart párosítás került górcső alá. A két együttes esetében kijelenthetjük, hogy teljesen mások a célok. A vendégek a Bundesligába jutásért küzdenek, míg a Dresden a bajnokságban való maradásért hajt. A hazaiaknak nem jött a legjobbkor a kényszerszünet, hiszen nyerni tudtak a Regensburg és az Erzgebirge Aue csapatai ellen és ezzel sikeresen le is

Nyertes Predikció

Bundesliga 2 : VfL Bochum – Hamburg – 02/03 20:30

A mai nap folyamán mindössze egy elemzés kerül megosztásra és lényegében nem is szeretnék nagyon belemerülni a mostani elemzésbe sem. A favorizált mérkőzés egy másodosztályú találkozó lesz, ahol többé kevésbé “bármi” megtörténhet. Ennek ellenére bízom a statisztikai rendszerünkben és remélhetőleg “zöldülni” fog a megosztott ajánlás. A mérkőzésen két igencsak gólerős csapat fog egymással találkozni. A statisztikai adatok alapján a Bochum minden egyes hazai mérkőzésén képes volt gólt szerezni és mindössze egy találkozót hozott le a csapat kapott gól nélkül. A

Vesztes Predikció

Bundesliga 2 : Bielefeld – VfL Bochum – 01/28 18:30

A mai nap három elemzés kerül megosztásra és az első esetben teljes mértékben a statisztikai rendszer adataira hagyatkoztam. A Bundesliga 2. mezőnye ugyan még új a statisztikai rendszerünkben, ám az adatok alapján 88% az esélye a gólváltásnak. Ennek a legfőbb apropója, hogy mindkét csapat rendre képes volt gólt kapni, ám egy-egy mérkőzést leszámítva rendre gólt is szereztek. 1,5 gól under/over határon szinte minden meccsen sikerült mindkét csapatnak overezni, ám a 2,5 gól feletti opciók már hatványozottan zöldültek. Tehát ennek apropójából,

Futball

Bundesliga 2 : Heidenheim – Bielefeld – 13:00

A mérkőzés kezdete előtt szeretném leszögezni, hogy most szembe megyek a várható gólszámadatok mutatóival, hiszen a mérkőzésen 44% esélyessége van a most favorizált opciónak. A várható gólszámadatok alapján mindössze 44% esélyessége van annak, hogy itt ma mindkét fél betalál. Annyi látható, hogy a hazaiak nagyon kevés alkalommal kaptak gólt hazai pályán és ennek megfelelően a kapott gól nélküli mérkőzések átlaga 62,5%-ot mutat. A vendégek azért ennél jóval több gólt kaptak az idegenbeli szerepléseik során, ám az ő értékük is 37,5%-ot

Futball

Bundesliga 2 : VfL Bochum – Erzgebirge Aue – 13:00

A Bundesliga 2-t eddig 87%-os mutatóval abszolváljuk és ennek köszönhetően ma is górcső alá került egy igencsak izgalmasnak ígérkező találkozó. A pályán a Bochum, ill. az Erzgebirge Aue. A találkozón most is leginkább a gólszámadatokra hagyatkoztam, amelyek ténylegesen ritkán hagynak minket cserben. A mostani mérkőzés esetében érdemes kiemelni, hogy a hazaiak számítanak az esélyesebbnek, márpedig aki rátekint a táblázatra láthatja, hogy a vendégek a harmadik, míg a hazaiak a tizenötödik helyen állnak. Ennek fényében némileg érdekesek ezek a szorzók, főként

Futball

Bundesliga 2 : Karlsruhe – Regensburg – 18:30

A német másodosztály tizenötödik nyitófordulójának mérkőzésén nem fogok meglepetést okozni az ajánlásommal. Már az utóbbi két hétben rendre favorizáltam egy-egy találkozót a német kettőből és ezt most is megteszem. A Karlsruhe – Regensburg mérkőzés számomra teljesen a gólváltásra hajaz. Ennek több érdekes tényezője is van, amiket itt fel is sorolok az elemzésben. A Regensburg a liga harmadik leghatékonyabb támadósorával rendelkezik és a vendégek 1,92-es átlagot hoztak össze tizennégy mérkőzést követően. Ami viszont kiemelhető, hogy a védekezés messze nem nyújt maradandót,

Futball

Bundesliga 2. : Erzgebirge Aue – St. Pauli – 18:30

Az első elemzés esetében egy német bajnokit emeltem ki a kínálatból, ahol egy igencsak izgalmas mérkőzés elé nézhetünk. A mérkőzésen leginkább a gólváltásokra vonatkozóan kialakított esélyek által hoztam meg a végső döntésemet. Amit tudni kell, hogy a mai napon ugyan több találkozón is esélyesnek tűnik a gólváltás, ám ezen a találkozón hasonló átlagot kaptunk a gólszámadatok alapján, mint a challenge szelvényen megosztott dán bajnokin. A két együttes nem épp az élete formájában van, bár a vendégek tizenegyedik helyezése leginkább a