Futball

Allsvenskan : Sundsvall – AIK Stockholm

A tegnapi eredmények beszédesek voltak, sajnos 2 gamen, illetve egy meglepő eredménynek köszönhetően nulláztuk a napot. Ennek ellenére szomorúságra, idegességre indok nincs. A mai napon sem kedveskedik a kínálat, de ezzel meg kell barátkoznunk. Az első ajánlásom rizikós lesz, viszont bízom a statisztikában és abban a tényezőben, hogy 11 forduló után már azért körvonalazódtak a csapatok erőviszonyai. I Sundsvall – AIK Stockholm I   A mérkőzést teljesen statisztikai adatokra bízom, illetve arra a tényezőre, hogy mindkét oldalon teljes, hiányzó nélküli keretek

Futball

Allsvenskan : Göteborg – Malmö

A mai nap kínálata nem az igazi és ennek megfelelően kevés elemzéssel készültem. A prémium szekcióban egy elemzés kerül publikálásra és egy svéd bajnokit választottam. I Göteborg – Malmö I   A találkozón két igencsak gólerős csapat feszül egymásnak és a Malmö most sem okoz csalódást. A vendég csapat 8 fordulót követően máris vezeti a bajnokságot. A Göteborg sem sokkal marad el a mostani ellenfelétől, hiszen a két fél közt mindössze 1 pont van. Ami a mai napon viszont számomra biztató