Szuperliga : Luzern – St. Gallen – 02/16 16:00

A svájci ligát ma is favorizálom és a Luzern – St. Gallen meccsre ajánlok fogadást.


A mérkőzéssel kapcsolatosan nem okozok meglepetést, hiszen ismét a statisztikai rendszer adataira támaszkodva, ill. az ott látható ajánlott predikcióval kalkulálva készültem. Ami látható, hogy a 2020-as évet mindkét együttes igencsak remek formában kezdte meg. A hazaiak eddig mindhárom meccsüket megnyerték, pedig ebből két alkalommal a Zürich és a Young Boys ellen kellett pályára lépniük, ami valljuk be nem “gyerekjáték”. A vendégek is hasonlóan tettek, bár nekik jóval könnyebb feladatuk volt és a St. Gallen a remek évkezdetnek már az első helyen áll a bajnokságban.

A várható gólszámadatok alapján 1-2-es eredmény várható a találkozón.

A St. Gallen idegenben rendre gólokban gazdag mérkőzéseket hoz össze az ellenfeleivel. Remélhetőleg ma is így lesz! (Fotó : Getty Images)

Ami egyértelmű tehát, hogy mindkét csapat remek formában van. Az is hozzátartozik a “történethez”, hogy a vendégek eddig minden egyes túrájukon lőttek, de kaptak is egy-egy gólt legalább, amivel a “Mindkét csapat szerez gólt” mutatójuk 100%-ot mutat. Ennek megfelelően hatalmas hiba lenne nem kalkulálni a találkozón a gólokkal. A Luzern otthon jó, de úgy összességében engem meggyőzött az együttes az utóbbi három mérkőzésen. Ez a svájci bajnokság egy kisebb aranybánya lehet számunkra és én a gólváltást ajánlom ma is, ami remélhetőleg “zöldülni is fog!

Luzern – St. Gallen Fogadási határidő : 16:00
Ajánlott predikció Odds Ajánlott tét
Igen (Mindkét csapat szerez gólt) 1,53 “A” kategória 5 egység

A b&wtips® jogvédett szó és ábrás védjeggyel ellátott termék! Az oldalon megosztott tartalmak (elemzések, statisztikák, reklámok, hírek stb.) bármiféle másolása, továbbítása írásbeli engedély nélkül szigorúan tilos és büntetendő! Minden jog fenntartva! Lajstromszám: 227021, 227588