Super Lig : Rizespor – Galatasaray

Kövessen Ön is minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Tumblr

A “Gold” csomagunk két nyertes elemzéssel indított és remélem, hogy a következőkben megosztott két ajánlásom is nyertes lesz


I Rizespor – Galatasaray I

 

A mérkőzésen biztos vagyok benne, hogy ha már a Galata ilyen hosszú idő után megszerezte az első pozíciót nem fogja elrontani a véghajrát. Ma egy bőven verhető Rizesporral találkoznak és véleményem szerint meg is nyerik, egyben behúzzák a 3 pontot idegenben és egy lépéssel közelebb kerülnek a bajnoki címhez.

A statisztikai adatok alapján a Rizespor hazai pályán 1,22, míg a Galatasaray idegenben 1,39-s mutatóval rendelkezik a gólszerzést tekintve. Ezáltal izgalmas mérkőzésre van kilátás, ahol akár a gólváltás is kialakulhat.

Saját kezükbe a sorsuk a vendégeknek. A Galatasaray három fordulóval a bajnokság vége előtt az első helyen áll. Ma viszont a hazai pályán mindössze 3 vereséget számláló Rizespor lesz az ellenfelük. (Fotó : Getty Images)

A statisztikai adatok alapján tehát 2-3 gól várható, egyben a Galatasaray sikere ésszerűnek tűnhet. Én viszont bízok az adatokban és látva azt, hogy a Rizespor azért hazai pályán mindössze 3 alkalommal szenvedett vereséget, ez döntően befolyásolhatja a Galatasaray győzelmét. Egy ki-ki mérkőzésre számítok, illetve ott van az a tényező, hogy nem is olyan rég a Rizespor kibabrált a szintén bajnokesélyes Basaksehir csapatával is. Úgyhogy én a gólváltást favorizálom, amelyre 1,57-s szorzóért cserébe lehet fogadást kötni. Ezt pedig 5 egységgel ajánlom “B” kategóriába sorolva

Rizespor – Galatasaray (15:00) 
Tipp: Igen (Mindkét csapat szerez gólt) odds:1,57 “B” kategória Tét : 5 egység

A b&wtips® jogvédett szó és ábrás védjeggyel ellátott termék! Az oldalon megosztott tartalmak (elemzések, statisztikák, reklámok, hírek stb.) bármiféle másolása, továbbítása írásbeli engedély nélkül szigorúan tilos és büntetendő! Minden jog fenntartva! Lajstromszám: 227021, 227588

0