Sok lúd disznót győz?!

Kövessen Ön is minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Tumblr

Tegnap hosszú időszak után, ismét elértünk ahhoz a ponthoz, hogy a sok “jó akarónk” megint keresztbe húzza a számításainkat. Ugye sokan láttátok és jelentkeztetek is már, a november 18.-19.-e közt húzódó tippadást szervezünk, ahol két napon keresztül a jelentkezettek megkapják az “ALL IN” csomagunk összes tippjét. Ami napi minimum három szelvényt jelent!

Na most ehhez a bejegyzéshez készítettünk egy képet, amelyen igazán semmi furcsaság nem volt látható, de a bejegyzés megírása és megosztása után, közel egy óra leforgása alatt a facebook oldalunk kapott egy figyelmeztető üzenetet. “Az ön által kezelt facebook oldalon olyan bejegyzést tett közzé, amely sérti a facebook alapelveit”. Igazán ez az üzenet nekünk már nem új, hiszen ennek okán vesztettük el az előző oldalunkat is. Eddig odafigyeltünk és nem volt semmiféle problémánk a rendszerrel és reméljük, hogy ezek után sem lesz, viszont a rosszakaróink nem alszanak. Látták a marketinget, látták az esélyt és tudták, hogy valamivel keresztbe kell húzni a számításainkat. Amit el is értek, hiszen egy ilyen gyenge rendszeren működő facebook-on iszonyat könnyű töröltetni, kitiltani egyéneket/oldalakat és bejegyzéseket. Természetesen ez ellen mi nem tudunk mit tenni, ilyen gyenge lábakon álló közösségi portálon a munkánk megvan pecsételve, illetve sokszor véges. Nem tudunk értelmes reklámot létrehozni. Nem lehet tippet megosztani, vagy esetlegesen szelvényeket sem enged a portál közzé tenni.

471298860
A tiltott képünk..

Próbálkozunk a továbbiakban is odafigyelni a posztjaink megjelenésével, hogy ne sértsük meg ezeket az alapelveket. Viszont üzennénk kedves rosszakaróinknak és konkurenseinknek, hogy ez nem az a helyzet lesz, amit a cím is jelez! Nem lehet csak így eltüntetni egy kialakított brandet és nem fogtok tudni keresztbe húzni nekünk! Több ezren követnek minket és rengetegen figyelik a munkánkat! Köszönet illet mindenkit aki ilyen szinten támogatja a munkánk menetét és mellettünk áll jóban és rosszban egyaránt!

A promóciónk kitart, viszont a közösségi oldalunkon ezt nem fogjuk tudni megjeleníttetni, viszont felugró ablakban is lesz egy jelzés mindenki számára, hogy tud jelentkezni!

HA MÉG NEM TETTED MEG ÉS KIPRÓBÁLNÁD EZT A KÉT NAPOT JELENTKEZZ TE IS:
-Email (betandwintipps@gmail.com)
-Kaplcsolati menüpontban
-Facebook oldalunkon (www.facebook.com/betandwintipps)

Reméljük, hogy felkeltettük az érdeklődéseteket és bízunk benne, hogy sikerül a továbbiakban is nyereséges napokat zárni! Tartsatok velünk!

0