Skót derbi: Hearts – Celtic esélylatolgatás

Kövessen Ön is minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Tumblr

Skóciában is elindult a szezon és már a második fordulóban egy óriási “derbi” kerül megrendezésre. Várhatóan nem egy unalmas kilencven perc elé nézünk, ráadásul a Celtic számára jövőhéten kulcsfontosságú mérkőzés kerül megrendezésre a Bajnokok Ligájában.


A mérkőzésen egy “C” kategóriás tippel készülnénk. A találkozón a Hearts-Celtic rangadó kerül megrendezésre, ahol a Celtic “előéletét” már tudhatjuk, hiszen hét közben fogadtunk a sikerükre és sajnos az AEK Athén ellen nem jött nekik össze a győzelem. Most visszatérnek a bajnokságba, viszont jövőhéten jön a neheze, hiszen Athénban kellene majd diadalmaskodni a csapatnak, ezért ma várhatóan, ha óvatosan is, de tartalékolni fognak. Mindkét csapat kiválóan kezdte meg a szezont, a Hearts 4:1-re nyert a Hamilton ellen, míg a Celtic 3:1-es eredményt ért el a Livingston ellen. Mindkét csapat dominált a meccsen és tegyük hozzá, hogy a mai csörte előtt statisztikákban fürödhetünk, hiszen egyik fél sem a gól nélküli mérkőzéseiről híres. A Celtic a BL-ben “vitézkedik” és ahogy már elemeztük is többször remekül szerepelnek, mint elől, mint a védekezésben, míg a Hearts a hazai Betfred kupában “mulatott” eddig és tegyük hozzá, hogy végig veretlen maradt a négy mérkőzésen. Mindkét fél ezt megelőzően egy hosszas felkészülésen volt túl és látható, hogy egyikük sem vette félvállról azt és végig szinte győzelmeket értek el. Nem véletlen tehát ez a szezon eleji rajt sem, ráadásul ha végig gondoljuk a két fél közt ez egy óriási történelmi “csata”, ahol várhatóan egyik fél sem feltett kézzel fog játszani. Egyébként az előző szezonban nem nyeri jártak a Hearts otthonában az ellenfelek és ez látható is a legutóbbi mérkőzéseken, hiszen 8-1-1 a csapat mérlege hazai pályán. Egyedül a mai ellenfelük ellen szenvedtek el vereséget, akkor 1-3 született. Egyébként a csapatok nagy átlagban gólokban gazdag mérkőzést alakítanak ki. Erről a legutóbbi 10 mérkőzésük is tanúbizonyságot tud adni, hiszen 9 alkalommal 2,5 gól feletti mérkőzést hoztak össze a felek. Gondolkoztunk rajta, hogy a sima Celtic győzelmet húzzuk be, viszont tartunk attól, hogy ma az a “pihentetett” menet bekavarhat, bár a keretük így is sokkal erősebb és értékesebb, mint a Hearts csapatáé. Mi ezért maradtunk a góloknál, ami szinte minden mérkőzésükön garantált volt. A Hearts otthon kiválóan teljesít ezért várunk tőlük legalább egy gólt, míg a vendég csapatot senkinek sem kell bemutatni, ezért tőlük is várjuk a találatokat. Ha bátrabbak lennénk, akár a Vendég + Mindkét csapat szerez gólt opciót is behúzhatnánk, de maradunk a kevesebb, néha több elvnél és behúztuk a 2,5 gól feletti opciót!

Hearts – Celtic (13:30) Tippmix kód: 09344 V
Tipp:Több, mint 2,5 (Gólszám 2,5) odds:1,70 “C” Tét: 3 egység
0