SHL : Frölunda – Växjö – 19:00

Kövessen Ön is minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Tumblr

A mai prémium elemzések esetében két jégkorong elemzéssel készültem. Lényegében a mai futballkínálat ismét gyengének mondható, ám a most kielemzett mérkőzésekben nagy esélyt látok, hogy sikerrel zárjunk.


A svéd jégkorongliga második, ill. utolsó helyzettje találkozik egymással. Ami azt illeti a vendégek nincsenek formában és tíz fordulót követően 2-0-0-8 a mérlegük, ami pocséknak mondható. A hazaiak teljesen más formát mutatnak és a kezdeti kilengést követően sorra hozzák a győzelmeket, ráadásul a mai ellenfelük idegenben eddig 1-0-0-4-es mérleggel rendelkezik.

A két együttes legutóbbi mérkőzései alapján több alkalommal is született döntetlen eredmény, ám a tétmérkőzéseken az előző évben rendre nyerni tudott a Frölunda.

Hazai pályán kötelező lenne hozni a Frölundának a győzelmet a jelenleg formán kívüli vendégek ellen. (Fotó : Getty Images)

A hazaiak hét közben még a BL-ben szerepeltek, ahol 18-4-es összesítéssel jutottak tovább a Cardiff ellen. Ami a mérkőzésről elmondható volt, hogy a mostani házigazda tudta pihentetni a legjobbjait és ennek köszönhetően a mai találkozóra is készülhettek. A Frölunda legutóbb hazai pályán nyerni tudott a Lulea ellen, akik azért elég masszív együttesnek mondhatóak. Egy szó, mint száz a vendégek védelme pocsék formában 33 gólt kaptak, míg a hazaiak mindössze 20 kapott gólnál tartanak. Úgyhogy bizakodó vagyok és szerintem hazai pályán behúzza a kötelező győzelmet a Frölunda. Fontos kiemelni, hogy a mérkőzés győztesére ajánlok fogadást, ami azt jelenti, hogy hosszabbítás és büntetőpárbaj is beleszámít az opcióba, ill. nincs “döntetlenre” való fogadási lehetőség.

Frölunda – Växjö Fogadási Határidő : 19:00
Tipp : Frölunda (A mérkőzés győztese) odds: 1,50 Tét : “B” kategória 3 egység

A b&wtips® jogvédett szó és ábrás védjeggyel ellátott termék! Az oldalon megosztott tartalmak (elemzések, statisztikák, reklámok, hírek stb.) bármiféle másolása, továbbítása írásbeli engedély nélkül szigorúan tilos és büntetendő! Minden jog fenntartva! Lajstromszám: 227021, 227588

0