Serie A : Udinese – Atalanta – 06/28 19:30

Az olaszoknál a folytatást van akik döcögősen, de vannak olyanok akik fantasztikusan kezdték el. Előbbi az Udinese csapatáról mondható el, míg utóbbi az Atalantára vonatkozna.


A vendégek remekül kezdték meg ugyanis a folytatást és a Lazio elleni legutóbbi győzelmük (3-2) megalapozhatja a véghajrát. Az Udinese a folytatást egy 1-0-ás vereséggel kezdte meg a Torino ellen, persze ebből még nem lehet kiindulni, de annyi biztos, hogy ma a liga legerősebb támadósora érkezik az Udinese otthonába. A hazaiaknak tehát nem lesz egyszerű dolga és hiába kaptak viszonylag kevés gólt, az biztos, hogy az Atalanta ismét támadószellemben fog pályára lépni és Gasperini mester csak a három pont megszerzésére fog koncentrálni.

A várható gólszámadatok alapján 1-2-es végeredményre van kilátás.

Vajon ma is magabiztos győzelmet arat az Atalanta? (Fotó : Getty Images)

Az Atalanta némileg győzelmi kényszerben van, hiszen ha szeretne a dobogó harmadik fokára állni a csapat, akkor a botladozó Inter négy pontos előnyét könnyű szerrel behozhatja a csapat. Ehhez persze nyerni kell és a mai Udinese elleni mérkőzés ide tartozik. A hazaiak jelenleg a 15. helyen állnak és ugyan közel van a kiesőzóna hozzájuk, ettől függetlenül maximum egy gólra lehetnek ma elegek. Mivel az Atalanta mindkét mérkőzését láttuk és elmondhatjuk, hogy hét gólt szereztek a folytatás óta, ez igencsak remek hír lehet velük kapcsolatosan. Úgyhogy bízunk a statisztikai rendszerünkben, ill. abban a tényezőben, hogy a vendégek azt hozzák ismét, amit megszoktunk tőlük. Ezért a fogadásunk a vendégek győzelmére és a 2,5 gól feletti opcióra vonatkozna.

Udinese – Atalanta Fogadási határidő : 19:30
Ajánlott predikció Odds Ajánlott tét
Atalanta + 2,5 gól felett (Fogadáskészítő) 2.10 2.5 egység

A b&wtips® jogvédett szó és ábrás védjeggyel ellátott termék! Az oldalon megosztott tartalmak (elemzések, statisztikák, reklámok, hírek stb.) bármiféle másolása, továbbítása írásbeli engedély nélkül szigorúan tilos és büntetendő! Minden jog fenntartva! Lajstromszám: 227021, 227588