Serie A : Sampdoria – Inter – 18:00

Kövessen Ön is minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Tumblr

A mai prémium elemzéseket egy olasz bajnokival kezdeném. A pályán a Sampdoria és az Inter mérkőzik meg egymással, ahol egyértelmi fórja a vendégeknek van.


A találkozó egyértelmű esélyese tehát az Inter, akiknek a szorzója a kezdetihez képest rendkívüli módon csökkenésnek indult és immáron -0,15 egységgel kevesebbért fogadhatunk a vendégek sikerére. A Sampdoria nagyon gyengén kezdte meg az idényt és 5 fordulót követően az utolsó helyen áll a csapat. Az együttes legnagyobb hátránya, hogy elől nagyon gyengén teljesítenek a támadók, míg a védelem a legtöbb gólt hozta össze. Az Inter Conte érkezésével teljesen más arcát mutatja és a rendezett védekezés mellett, elől igencsak hatékonynak mondható az együttes. A vendégek ennek köszönhetően rég nem látott kezdéssel nyitottak, hiszen 5 fordulót követően 15 pontjuk van, ráadásul már 2 pontos előnyük van a Juventussal szemben.

A várható gólszámadatok alapján 0,42, illetve 1,62 a két csapat mutatója. Amely alapján látható, hogy több, mint 1 gólos favoritnak számítanak a vendégek.

Lukaku az Interbe való érkezése óta szárnyal és mérkőzésről-mérkőzésre képes gólokat szerezni. (Fotó : Getty Images)

A hazai védelem tehát nem a legjobb, ráadásul az egyik védő Murillo piros lapos eltiltása miatt ma biztosan kihagyja a mérkőzést. A vendégek részéről a teljes keret Conte rendelkezésére áll, ráadásul egy fontos Lazio elleni siker után érkezik a csapat a Sampdoria otthonába, amely még nagyobb magabiztosságot adhat a vendégeknek. Ugyan rizikós fogadás mindig, az első, illetve utolsó párharcára fogadást ajánlani, ám én úgy vélem, hogy a mostani Inter képes lesz ismét megszerezni a 3 pontot és 1,61-s szorzóért cserébe még mindig van value a sikerükben. Úgyhogy “B” kategóriába sorolva, fogadást ajánlok Lukakuék győzelmére.

Sampdoria – Inter Fogadási Határidő : 18:00
Tipp : Inter (Játékidő eredménye) odds:1,61 Tét : “B” kategória 3 egység

A b&wtips® jogvédett szó és ábrás védjeggyel ellátott termék! Az oldalon megosztott tartalmak (elemzések, statisztikák, reklámok, hírek stb.) bármiféle másolása, továbbítása írásbeli engedély nélkül szigorúan tilos és büntetendő! Minden jog fenntartva! Lajstromszám: 227021, 227588

0