Serie A : Juventus – Torino – 12/05 18:00

2020-12-05 0 By betandwintipps

A torinói derbit előszeretettel favorizáltam az utóbbi években, hiszen elég sűrűn alakul ki itt a jóval erősebb csapat győzelme. Ezzel persze nem árultam el újdonságot, ám idén a Juventus elég “sebezhetőnek” tűnik és ezt a jelzőt leginkább a csapat védekezésére értem. Az előző fordulókban ugyanis a jó öreg Bonucci/Chiellini kettős rendre hiányzott és ez azért meglátszódott a Juventus játékán. Persze így is az egyik legjobb mutatót hozták a hazaiak, ráadásul az említett védőduóra ma már számíthatnak a hazaiak és ennek ismeretében nagyon nehéz dolga lesz ma a Torinonak. A vendégekről is beszéljük, hiszen 1-3-5-ös mérlegük becsapós, hiszen 16 gólt szereztek idén, amivel az élmezőnyben szerepelhetnének, ám a védelmük 22 gólt kapott, ami mérkőzésenkénti 2.44-es átlagot jelent részükről. 

xG (várható gólszámadat)
2.071.42
Várható végeredmény : 2-1

 


A Juventus hazai pályán az előző években rendre kevés gólt kapott és a 2020/2021-es szezonban ugyanezt a teljesítményt hozza a csapat, hiszen négy fordulót követően mindössze egy gólt hozott össze a védelmük. A támadósor ezzel ellentétben elég hatékonynak mondható, bár a mai mérkőzést példának okáért A. Morata eltiltása miatt biztosan kihagyja. A. Morata hiánya befolyásolta a várható gólokat, hiszen jelenlétében közel 0.5 egységet növekedne a Juventus xG mutatója. Röviden és tömören a fogadásom a hazai győzelemre vonatkozik és látva az előző évek eredményeit inkább egy under opciót húznék, mintsem a gólváltást ezen a meccsen. Úgyhogy a fogadásom a hazai győzelemre, illetve a 4.5 gól alatti opció kettősére vonatkozik, amit a legtöbb fogadóirodában 1.80-as szorzóért lehet megfogadni! Bet365-ön az 5 gól alatti opciót kell kiválasztanod a fogadáskészítőben!

Predikció : 
Juventus + 4.5 alatt (1×2 + Összesített gólok)
Odds: 1.80Tét: 2.5 egység

Fotó : Getty Images