Részletezz és nyerj utolsó felvonás!

Kövessen Ön is minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Tumblr

A mai nap második egyben utolsó elemzése egy holland – angol találkozóra esett, méghozzá a Feyenoord – Manchester City mérkőzésről beszélünk. A hollandok bizakodóak, hiszen a csapatuk otthon remekül teljesít, igaz, hogy nem ilyen “erejű” csapatokkal szoktak megmérkőzni a futballistáik, míg a Manchesteri részről szinte tényszerűen közlik, hogy ma nyerni fog a csapat és bármilyen áron, ma meg kell szerezni a győzelmet, hiszen minden egyes pontot meg kell szerezni és megbecsülni azt.

Hosszas utánajárás után, találtunk egy hihetetlen adatot, hiszen a Feyenoord tétmeccsen 2016.02.08.-a óta nem szenvedett vereséget hazai pályán, ez azért nem kis teljesítmény, viszont amit a fentiekben leírtunk, tehát itt javarészt kisebb erejű csapatok szerepeltek a Feyenoord ellen. Ma a PL egyik legerősebb csapata érkezik és várhatóan, egy izgalmas mérkőzésen szerzik majd meg a három pontot. A hazaik részéről két játékost kell mellőzni, hiszen Haps és Jorgensen sérülése miatt kényszerű kihagyni a találkozót. A hazaiak várhatóan a szokásos 4-3-3-s felállást fogják alkalmazni. Hátul Jones fogja védeni a hazaiak hálóját, előtte a Diks, Botteghin, van der Heijden és Nelom négyes fog védekezni, őket megelőzve Vilhena, El Ahmadi és Toornstra. Őket megelőzve Berghuis, Boetius és Jorgensen támadósor fog húzódni.

fey
Feyenoord várható kezdőcsapata és felállása.

A vendégeket senkinek sem kell bemutatni, hiszen remekül kezdték a szezont a bajnokságban és várhatóan most is a kékek fő célja, hogy megszerezzék a bajnoki címet, jelenlegi négy mérkőzés alatt hibátlanok három győzelem és egy döntetlen a mérlegük és előző mérkőzésen egy öt gólos sikert arattak a Liverpool ellen. Pep Gueardiola remekül összeszedte a csapatot az idényre és vélhetően ma is egy passzjátékra alapuló támadóstílust fog képviselni az angol csapat. A vendégek kulcsjátéka igazán a középpályán múlik, hiszen ha ott megy és mennek a passzok, tolódások és így tovább, akkor már a mérkőzés elején megszerzi a vezetést a city, illetve Kevin De Bruyne játékán is múlik a dolog, hiszen ha formában van, akkor megállíthatatlan középpályán és labdáival, illetve technikájával ő maga is veszélyes lehet a kapura, de a beadásai mindig is veszélyt jelenthetnek az ellenfelek számára.
A csapat várhatóan egy 3-4-3-s felállást fog alkalmazni, amelyben Bravo védhet, bár edzett és az utazó keret része a hétvégén csúnyán megsérült Ederson. A védelemben Stones, Danilo és Otatmendi lesz várhatóan őket megelőzően a középpályán Fernandinho, Walker, Silva és Mendy, majd a támadósorban De Bruyne, Aguero és Jesus lesz megtalálható. Érdekes információ lehet, hogy amikor Jesus kezdett, kakor mindig szerzett gólt, így érdemes lenne az ő góljára is fogadni, viszont ezt papír alapon nem lehet..

city
Manchester City várható kezdőcsapata és felállása.

Így összességében a találkozón, mi bízunk a vendégek sikerében, nem lehet elmenni a kezdőcsapatok értéke, illetve a játékos különbségek között, hiszen a Manchester City csapatát sztárjátékosok alkotják, illetve olyan egyéniségek, akik bármikor képesek betalálni az ellenfeleknek. Másik tényező, hogy a hollandok esetében szinte mindig garantálhatóak a gólok, hiszen nem tipikusan védekező csapatokról beszélünk és ezt remekül tükrözi a bajnokságuk is, mert több mérkőzésen nem 1-2 gól születik, hanem 3-4-5, de akár ezeknél is több. Így mi a mai találkozón a vendég sikerben bízunk, illetve a 2,5 gól feletti értékben. Benne lehet akár egy hazai gól is a mérkőzésben, illetve ilyen hazai mutatót nem szabad figyelmen kívül hagyni. Viszont a két fél közt hatalmas a különbség, így várhatóan behúzza a city a három pontot!

A mérkőzés 20:45-kor kezdődik!

A tippünk pedig:Feyenoord – Manchester City (35153 06)
Tipp:Vendég és több (1X2 + Gólszám 2,5)
odds:1,80

Sok sikert!

0