Részletezz és nyerj! Második felvonás!

Kövessen Ön is minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Tumblr

Másik mérkőzésnek pedig egy Portugál mérkőzést emelnénk ki. A választásunk pedig a Feirense – Sporting találkozó lenne!

Összességében, a Sporting idáig hibátlan formát produkál és remekül teljesít a bajnokságban! Négy mérkőzésen 12 pontig jutott, 10 rúgott gól és 1 kapott szerepel a statisztikában. A hazaiak két győzelem és két döntetlennél tartanak, ezzel a 6. pozíciót foglalják el. Ami egyértelmű, hogy a hazaiak még nem találkoztak egyik “nagyobb” csapattal sem! Az eddigi ellenfeleit viszont szépen mattolták, illetve megszorították! Előző mérkőzésükön a Chaves csapatát verték 2-0ra, azt megelőzően a Ferreira csapatát 2-1-re. Ezt megelőzve pedig két döntetlent szereztek a Tondela, illetve a Moreirense ellen.

A Sporting egyértelműen a mérkőzés esélyese, illetve várhatóan, ma is győzelemmel zár a vendég csapat! Viszont a hazai pályán nyújtott Feirense teljesítmény, még ma megnehezítheti a vendégek sorsát! Ráadásul májusban, egy rosszabb emlékkel rendelkezhetnek a Sporting játékosai, hiszen akkor a Feirense 2-1-re nyerte a találkozót!

tabella
Jelenlegi tabella

Ami szintén látható, hogy a Feirense otthon nagyon jó és ezt a gólok, illetve a mérkőzések is bizonyítják! A legutóbbi 10 mérkőzéséből 9 alkalommal szerzett legalább egy gólt! Míg a 10 mérkőzésből 5 alkalommal nyert 3 vereséget és két döntetlent tudhat a csapat magáénak!

A Sporting remekül teljesít idegenben, illetve szépen hozta az utóbbi időben a találkozóit, ha jól megfigyeljük, akkor 10 mérkőzés alatt,9 alkalommal szerzett gólt, illetve 7 alkalommal győzött egyszer döntetlennel zárt, illetve két vereséget számolhat a csapat!

A mai találkozón a fogadóirodák a vendég sikerre 1,35, 1,33, 1,30-s oddsokat adnak, a gólváltás tényezője is igen magas, hiszen 2,20, 2,13, 2,10-s értékekért fogadhatjuk meg ezt az opciót!

oddsok
Jelenlegi szorzók

Mi viszont bátrak leszünk és az előző mérkőzésből kiindulva, illetve a remek Feirense teljesítmény miatt, bízunk a hazai találatban és a gólokban!

Mérkőzés végeredménye:2-3

Tippjeink a mérkőzésre:

1. tipp:
Feirense – Sporting CP (22553 V) 
Tipp:Több, mint 2,5 (Gólszám 2,5)
odds:1,80

2. tipp:
Feirense – Sporting CP
Tipp:Igen (Mindkét csapat szerez gólt)
odds:2,20

3. tipp:
Feirense – Sporting CP (22571 05)
Tipp:Vendég és igen (1X2 + Mindkét csapat szerez gólt)
odds:3,35

0