Pro B : Rouen – Orleans

Kövessen Ön is minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Tumblr

A Rouen csapatát már senkinek sem kell bemutatni, hiszen az együttes mérkőzéseire már nem egyszer ajánlottam fogadást. Ma is így teszek és egy igencsak izgalmas mérkőzésre számítok.


I Rouen – Orleans I

 

A mérkőzésen nagyon nem fogok belebonyolódni a statisztikákba, hiszen némiképp felesleges. Én gyakorlatilag most a látott játékra, illetve a Rouen képességeiben bízva ajánlok fogadást. A statisztikák szerint amúgy ma favorit a hazai csapat és ez nem is olyannyira meglepő, hiszen hazai pályán kiválóan teljesít a Rouen.

A Rouen sikereinek hála már sikerült nem egyszer profitot realizálnunk és ma is bízom a hazaiak sikerében.

Számomra egyértelmű a Rouen sikere és szerintem megnyerik a 2. mérkőzést a hazaiak. (Fotó : Getty Images)

A bajnokság alapszakaszában egyébként oda-vissza verte a Rouen az Orleans csapatát és lényegében most is ezt várom. A hazaiak csapatában minden egyes kulcsjátékos szerepet kaphat, míg a vendégek részéről az előző mérkőzésen ketten is sérülés miatt kénytelenek voltak elhagyni a pályát. Ezért ma egy kicsit visszafogottabb Orleansra számítok, ráadásul a Rouen otthon tényleg iszonyat erősnek mondható. Ami szintén biztató tényező, hogy a Rouen az előző mérkőzésen az utolsó negyedben eresztett le, viszont addig minden egyes negyedben vezetett a csapat. Úgyhogy bízom a hazai sikerben és remélem, hogy sikerül ismét profitálni a Rouen sikerével!

Rouen – Orleans (20:45)
Tipp: Rouen(A mérkőzés győztese) odds: 1,62 “B” kategória Tét : 5 egység

A b&wtips® jogvédett szó és ábrás védjeggyel ellátott termék! Az oldalon megosztott tartalmak (elemzések, statisztikák, reklámok, hírek stb.) bármiféle másolása, továbbítása írásbeli engedély nélkül szigorúan tilos és büntetendő! Minden jog fenntartva! Lajstromszám: 227021, 227588

0