Prémium tippadás: Magabiztos cseh siker és egy gólváltás

Kövessen Ön is minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Tumblr

Tegnap is jöttek a számításaink, viszont egy kicsit sikerült “felhúzni” magunkat, hiszen a hivatalos források egyike sem jelezte, hogy a mérkőzésen Zlatan Ibrahimovic a “saját cégének” bukásának okából nem lép pályára, erre a mérkőzés 13. percében a kommentár felhozta, hogy Ibrahimovic magánéleti problémákra hivatkozva hagyta ki a mostani mérkőzést.. Egye fene, így is sikerült pluszban zárni,de kár ezért a “bakiért.”


Mai tippadásunkat egy cseh mérkőzéssel kezdenénk, ahol az egyértelmű favorit Plzen csapatára fogadunk. Lényegében nagyon nincs mit taglalni a mérkőzésen, hiszen a Plzen eddig hibátlan 4 fordulót követően, míg a mai ellenfele egy pontot sem szerzett a 4 forduló alatt. Gyakorlatilag két fél közt, mint keretértékileg, mint statisztikailag és tudásilag is nagy különbség van. A Plzen négy forduló alatt 6:1-s gólkülönbséggel, míg a Karvina 4:13-s mutatóval áll. Egyértelmű a helyzet, a Karvina védelme nem a legjobb, míg a Plzen védelme talán az egyik legerősebb, támadósora pedig pontosan annyit hoz ki egy-egy mérkőzésből amely elegendő a 3 pont megszerzéséhez. Mi úgy véljük,hogy ez a kezdetbeli Karvina széria tovább tarthat és ma sem szereznek pontot. Hazai pályán alapra sem acélosak, ráadásul a Plzen ellen még sosem nyert a csapat, nem hinnénk, hogy most kezdené el az együttes. A Plzen mind a négy fordulóban erősebb csapatokkal találkozott és mindenütt nyerni tudott, mi nem hinnénk, hogy ma megállítanák ezt a kiváló formában lévő csapatot.

Karvina – Plzen (15:00) Tippmix kód: 03193 V
Tipp:Plzen (1X2) odds:1,50 “B” Tét: 2 egység

A második meccsen ugyan már “C” kategóriás tippként osztunk meg egy opciót, ahol a gólváltást várnánk. A mérkőzés a holland bajnokságban kerül megrendezésre, ahol a Heerenveen – Vitesse kettős fog megmérkőzni egymással. Lényegében itt sem sokáig kellene elemezgetni, hiszen aki egy kicsit is ismeri az alap holland labdarúgást, tudhatja, hogy mindig is kialakulnak gólokban gazdag találkozók. Na most a Heerenveen – Vitesse kettős elég meghatározó része a holland élvonalnak és elmondható, hogy a kettős mérkőzésein nem igazán lehet unatkozni. Mindkét csapat győzelemmel kezdte a bajnokságot ráadásul a hazai fél 5, míg a vendégek 6 gólos mérkőzésen harcolták ki a győzelmet. Ez már alapra is beszédes adat, de  a Vitesse idegenben nem a legjobb ezért nagy hiba lenne behúzni egyértelműen, hogy sok gól fog születni a mérkőzésen. A Heerenveen hazai pályán az előző szezonban is, de a felkészülési időszak alatt is remekül teljesített, de a védelme továbbra sem az igazi, a Zwolle két gólt rúgott nekik, ami igencsak beszédes adat. A Vitesse védelme már egy fokkal jobb és a támadósora is igencsak jó formában van, viszont benne lehet a fejekben, hogy búcsúzni kellett a Basel ellen az EL-ből és ennyi volt az európai “utazás”. Lényegében mi ezért is várnánk ma egy még motiváltabb Vitesse-t a pályán, ráadásul ahogy már fentiekben említettük a Heerenveen védelem nem a legjobb. Ezért mi úgy véljük, hogy a vendégek visszatérve a “valóvilágba” odafogják tenni magukat és akár győzelemmel búcsúzhatnak a Heerenveen otthonából. A hazai csapat otthon jól teljesít és szinte mindig gólt tud szerezni, de elmondható, hogy szinte minden mérkőzésén gólt is kap. Így a két remek támadósorral rendelkező csapatok összehozhatnak egy gólváltást a mérkőzésen!

Heerenveen – Vitesse (16:45) Tippmix kód: 20962 H
Tipp:Igen (Mindkét csapat szerez gólt) odds:1,55 “C” Tét: 1 egység

Sok sikert és szerencsés napot!

0