Prémium szolgáltatás: Spurs – Suns esélylatolgatás

Kövessen Ön is minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Tumblr

Ma hajnalban fantasztikus eredményekkel zártunk az NBA elemzéseket tekintve és most szeretnénk folytatni a sorozatot. Most kevesebb mérkőzés (3) kerül megrendezésre és ebből mindössze egy találkozóra mondtuk azt, hogy várható lesz az általunk és a rendszer által elképzelt opció.


I San Antonio Spurs – Phoenix Suns I

A szimulációs rendszer csak erre a találkozóra adott “B” kategóriás ajánlást és azt is a Spurs hendire tette meg. Az indoklás pedig nagyon egyszerű, a hazai csapat jól teljesít a hazai publikum előtt, míg a Suns ma hajnalban még pályán volt a Clippers ellen, ráadásul még hosszabbításba is kerültek a felek. A vendégek ezen kívül idegenben roppantul gyengén teljesítenek 13 idegenbeli mérkőzésen 1-12 a mérlegük. Összességében minden a Spurs csapatának áll, úgyhogy bízunk benne, hogy kiüti a Spurs az agyonhajtott Suns-t, akik holnap hajnalban várhatóan nagyon fáradtan és dekoncentráltan léphetnek ismét pályára. A szimulációs rendszer 119-106-ra várja a mérkőzést, “B” kategóriába a -9,5 hendikep opciót, illetve az over 210,5 lehetőséget sorolta “C” kategóriába.

San Antonio Spurs – Phoenix Suns (02:30)
Tipp:San Antonio Spurs -9,5 pont (Pont hendikep) odds: 1,61 “C” kategória Tét: 2 egység

Sok sikert és szerencsés napot!

0