Prémium szolgáltatás: Oroszország – Svédország esélylatolgatás

Kövessen Ön is minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Tumblr

Mai napra az utolsó ajánlásunk a Nemzetek Ligája egyik legígéretesebb mérkőzése lesz. A pályán két olyan csapat, amelyek igencsak fordulatos körülmények közt ugyanazon csapat ellen (Törökország) nyerni, illetve veszíteni tudtak.


A találkozó pikantériája, hogy a VB meglepetéscsapata továbbra is kiváló formának örvend. Az oroszok magabiztosan behúzták a törökök elleni mérkőzést, míg a svédek az utolsó negyedórában elbuktak a törökök ellen és egy 2:3-s mérkőzésen kikaptak. Mindkét oldalról elmondható, hogy veszélyes támadásokkal lehet a mérkőzéseik java részén kalkulálni, viszont a védelmük gyengén szerepel. Az oroszok  is gólt kaptak a törökök ellen, de a svéd csapat kisebb kihagyása miatt egy magabiztos győzelmet hagyott veszni. MI úgy érezzük, hogy ezen a találkozón egy extra motiváltsággal rendelkező svéd csapat léphet pályára, míg az oroszok lesznek azok, akik már-már a biztos “A” divíziós osztályozóra pályázhatnak. Ezért mi úgy érezzük, hogy a vendégek gólt szerezhetnek, míg a hazaiak, az orosz publikum előtt úgymond már rengetegszer bizonyítottak az utóbbi időben. Ezért mi úgy gondoljuk, hogy a két fél ma egy izgalmas 90 percet és egy gólokban gazdag mérkőzést alakíthat ki. Mindkét oldal gólt szerzett és egyaránt gólt kapott a törökök elleni mérkőzésen, ami ugyan kis kiinduló alapnak vehető, viszont mi úgy véljük, hogy ma kialakul ismét a gólváltás!

Oroszország – Svédország (21:45) Tippmix kód: 43513 H
Tipp:Igen (Mindkét csapat szerez gólt) odds:1,90 “C” kategória Tét: 1 egység

Sok sikert és szerencsés napot!

0