Prémium szolgáltatás: NHL esélylatolgatás

Kövessen Ön is minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Tumblr

A napunk zárásaként két NHL találkozóval készültünk. Elnézést a kései megosztásért, csak vártuk a szorzók alakulását, illetve élőztünk.


I Winnipeg Jets – Tampa Bay Lightning I

Ezen a találkozón ismét bíznánk a Tampa Bay-ben, akikkel szinte minden alkalommal sikerült eddig profitálnunk. Ugyan nagy mérkőzés lesz ez, hiszen a Jets ellen kell pályára lépnie a TB-nek, de mindent egybevetve, mi úgy érezzük, hogy egy kétesélyes fogadással tudnánk a vendégekkel profitálni. Gyakorlatilag kár adatokat böngészni, ez egy ki-ki párharc, amely a végsőkig kiélezett lesz. A Jets minket a múltkor elbizonytalanított a Blackhawks ellen, míg a TB szinte megállíthatatlan. Úgyhogy “Döntetlen, vagy vendég” opcióval “B” kategóriába fogadunk a Tampa Bay csapatára.

Winnipeg Jets – Tampa Bay Lightning (01:00)

Tipp:Döntetlen, vagy Tampa Bay Lightning (Kétesély) odds: 1,54 “B” kategória : 3 egység

 

I Boston Bruins – Buffalo Sabres I

A késő esti találkozón két érv van a hazai győzelem mellett. Az egyik a Buffalo edzőjének nyilatkozata, a másik pedig a Bruins hazai teljesítménye. Elsőként a vendégek trénere panaszkodott miszerint a játékosai iszonyat kellemetlen helyzetbe vannak, hiszen nem fog eltelni 22 óra sem a mai és az előző mérkőzésük közt. Előzőleg a Washington Capitals ellen hajtották ki magukból a “szuszt”, most pedig ismét egy küzdős, nehéz mérkőzés vár rájuk. Másodrészt pedig a hazai teljesítmény, a Bruins otthon szinte mindenki ellen győzni tud és erről tanúskodik a mutatójuk is, hiszen 8-3-0-3 a mérlegük, tehát 14 mérkőzésen mindössze 3 vereséget tud felmutatni az együttes. Összességében tehát mi azt mondtuk, hogy a pihenés nélküli Sabres ma pontokat veszít, az amúgy kiválóan teljesítő Bruins otthonában és erre teszünk fogadást “C” kategóriába sorolva.

Boston Bruins – Buffalo Sabres (23:00)
Tipp:Boston Bruins (A mérkőzés győztese) odds: 1,60 “C” kategória : 2 egység

Sok sikert és szerencsés napot!

0