Prémium szolgáltatás: Liverpool – Paris SG esélylatolgatás

Kövessen Ön is minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Tumblr

Ismét útjára indul a Bajnokok Ligája nemzetközi kupasorozat. Ma kiváló mérkőzéseket láthatunk a pályákon, viszont mi a mai nap egyik legjobban várt mérkőzésére érkezünk egy ajánlással. Mindkét oldal remek formában és most egymás ellen megmutathatják, hogy mire is képesek.


A két csapat remekül kezdte a szezont. A PSG egy Szuperkupa győzelemmel kezdte meg a 2018/2019-s szezont és azóta is a bajnokságban veretlen tudott maradni az együttes, ami nem véletlen. A csapat továbbra is remek egyéniségekből áll, ráadásul Mbappé egyre jobb teljesítményre képes. Ő és Neymar is a hétvégi St. Etienne elleni mérkőzésen pihenőt kapott. A hazai fél a Premier League-ben 5-0-0-s mérleggel rendelkezik, tehát hibátlanok. Lényegében mindkét oldalon fantasztikus képességű “sztárok” vannak a keretekben. A Liverpool részéről Salah, Mané és Firmino az akit kilehet emelni, míg a vendégek oldaláról. Mbappé, Neymar, Cavani és Di Maria az akik a hátukon viszik a francia együttest. A múltat tudhatjuk, hiszen a PSG egyetlen egy célja az előző éveket elnézve, hogy BL trófeát nyerjen. Eddig ez nem sikerült, viszont a csoportköröket nagy átlagban hibátlanul szokták venni. Most azért jóval nehezebb a feladat, viszont két olyan csapat találkozik most, amelyek védelmei jók, viszont sebezhetőek és a támadóik a világon a legjobb 5 támadósorok közé tehetőek. A Liverpool utóbbi két mérkőzésén gólt kapott, míg a PSG esetében a legutóbbi 55 mérkőzést figyelembe véve 53 alkalommal gólt tudott szerezni az együttes, ami egy igencsak érdekes mutató. A Liverpool várhatóan otthon kezdeményezőbb fél lesz, de egy bombaformában lévő Mbappé, illetve Neymar bármikor képes lehet a gólszerzésre. Ezért mi hatalmas érdeklődéssel várjuk ezt a találkozót és talán a mai nap “tutiját” foghatjuk meg az általunk favorizált opcióval, ami nem más, mint a gólváltás és a 2,5 over opció.

 

Liverpool – Paris SG (21:00) Tippmix kód: 09016 01
Tipp:Igen és több, mint 2,5 (Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5) odds:1,70 “B” kategória Tét: 6 egység

Sok sikert és szerencsés napot!

0