Prémium szolgáltatás : Futballelemzések

Kövessen Ön is minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Tumblr

Tegnap hihetetlen bosszúsak lehettünk, hiszen minden egyes mérkőzésen szinte meglepetés győzelmek, avagy kiütések születtek, míg az utolsó mérkőzésen a belgák 18 perc alatt már 2 gólt szereztek, majd ezt követően szó szerint semmit sem csináltak. Ma két EB elemzéssel készültünk és ennyivel zárjuk is a napot, mindkét esetben egy-egy rövid elemzésre lehet számítani.


I Montenegró – Anglia I

A találkozón Raheem Sterling játékában látunk hatalmas fantáziát és lényegében a kapura tartó lövéseire ajánlunk fogadást. A bet365 fogadóportál 1,5-s linet adott meg annak tudatában, hogy Sterling fantasztikus szezont fut és az előző mérkőzésen is mesterhármasig jutott. Kane mindössze kétszer veszélyeztetett kapura, míg Sterling 6 lövéssel, ebből 5 kapura tartó lökettel vette ki a részét. Egy szó, mint száz ma is lehet érték a játékában, hihetetlen dinamikus és nehéz vele felvenni a versenyt és nem mellesleg nagy átlagban el is találja a kaput. Úgyhogy megéri az ő játékára minimális téttel fogadást kötni.

Montenegró – Anglia (20:45) 
Tipp:Több ,mint 1,5 (Raheem Sterling kapura tartó lövések) odds:1,80 “C” kategória Tét : 2 egység

I Portugália – Szerbia I

A mérkőzésen a szögletekre ajánlok fogadást. Előző mérkőzésen CR-ék végig a szélső játékot erőltették és ennek köszönhetően közel 20 szögletet alakítottak ki. Ma az a Szerbia lesz az ellenfél, aki szintén a szélső játékot preferálja és az érkező hórihorgas támadóknak tolják a labdákat. Egy szó, mint száz a 10,5 over szögletszámra remek értéket kaptunk és mivel az előző mérkőzésen a portugálok elhullajtottak 2 pontot ma ismét feszült futballt várnék tőlük. Rengeteg támadásra számítok és nem mellesleg a szerbek védelme igencsak erősnek mondható, úgyhogy ismét kialakulhat egy szögletekben gazdag találkozó.

Portugália – Szerbia (20:45) 
Tipp:Több, mint 10,5 (Szögletek száma) odds:1,83 “C” kategória Tét : 2 egység

 

0