Prémium szolgáltatás: E. Donskoy – M. Klizan esélylatolgatás

Kövessen Ön is minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Tumblr

Teniszrészlegünk újra jelentkezik. Az előző időszakban számunkra egy kicsit átláthatatlanná vált a teniszpiac, egyrészről sok volt az alibi mérkőzés, másrészről sok játékos nem a legjobb formájában vett részt egy-egy tornán. Ma viszont ismét itt a lehetőség és már ATP tornára fogadhatunk, amelyre nagy átlagban megéri pénzt befektetni.


E. Donskoy – M. Klizan mérkőzésre készültünk egy ajánlással. Gyakorlatilag Klizan egy tehetségesebb teniszező, mint a mai ellenfele, ugyan mindkét fél a top100-n belül tartózkodik de láthatóan Klizan számára, mint a salak, mint a kemény borítás fekszik. Ellenfele legutóbb a US Openen szerepelt, akkor Medvedev ellen 3-0-s eredmény után búcsúzott és azóta pályára sem lépett. Klizan kemény borításon 2018.03.06.-n játszott, ezután végig salakon “vitézkedett”. Lengyelországban és Németországban végig “száguldozott”, de ezt követően is az olasz túráján megpróbálta learatni a babérokat, viszont közel két hete feladta Bellucci ellen a mérkőzést a harmadik szettben 4-0-s állásnál. Mi úgy éreztük akkor, hogy a teniszező csak az állás miatt tette ezt és vélhetően ezzel le is zárta a salakos időszakot egy időre. Most kemény borításon van lehetősége megmutatnia a szlovák teniszezőnek, hogy mire képes, ráadásul Donskoy ellen mindig megy neki eddig 3 alkalommal találkoztak és mindháromszor nyerni tudott Klizan. A szlovák némileg rutinosabb a jelenlegi ellenfelénél, ráadásul a múltat elnézve Donskoy az egyik legjobb helyezését érte el, míg Klizan már volt 30. ATP helyezett is. Vélhetően nem most fogja megugrani ezt a helyezést de szezonvégére akár top50 résztvevő is lehet, ami tudhatjuk, hogy már mindenhova egy “ingyen jegyet” jelent, illetve anyagilag is jóval nagyobb összegeket lehet bezsebelni. Ezért a szlovák teniszezőtől, ilyen nyári szezon után, ahol végig nyerte a mérkőzéseit nem várunk mást, mint hogy kemény borításon is győzelemmel mutatkozzon be. Legutóbb kemény borításon Indian Wells-ben az elődöntőig menetelt, most pedig Szentpéterváron ismét itt a lehetősége, hogy egy győzelemmel indítsa el az őszi szezonját!

E. Donskoy – M. Klizan (0-2) Tippmix kód: 24110 V
Tipp:M. Klizan (A mérkőzés győztese) odds:1,50  “C” kategória Tét: 1 egység

Sok sikert és szerencsés napot!

0