Prémium szolgáltatás : Barisz Asztana – Nyizsnyij Novgorod

Kövessen Ön is minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Tumblr

Kiválóan indult a napunk, hiszen mindhárom hajnali elemzésünk nyert. Mai kínálatunk gyenge és inkább maradtam egy mérkőzésnél az is a KHL-ből fog érkezni.


I Barisz Asztana – Nyizsnyij Novgorod I

A találkozón a hazai csapatban és annak góljaiban bíznánk. Az opció ismerős lehet, hiszen a CSZKA mérkőzésein már próbálkoztunk ezzel. A bet365 kínálatában az “Első 3 gólt elérő” csapatra kötnénk fogadást. Tehát az a lényeg, hogy a Barisz Asztana szerezze meg elsőként a 3. találatot. Az állás tehát lehet 3-0,3-1,3-2 teljesen mindegy, csak az a bizonyos 3. csapat gól a Barisz neve mellett legyen feltüntetve. Ezt azért is írom le ennyire tüzetesen, mert az előző CSZKA-s tippnél közel 20 embernek kellett válaszolgatni és remélem ezzel könnyebb lesz megérteni a “tippünket”.

A felek 2-2-s eredménynél állnak, viszont legutóbb a Barisz 3 gólos előnyből bukta a párharcot, de épp a legelső mérkőzésen 4-1-et ért el a mai ellenféllel.

Mindkét együttes jó szezont fut, ráadásul kiismerhették ennyi idő alatt egymás játékát. Mindezek ellenére is azt mondom, főként látva a Barisz előző mérkőzésén nyújtott teljesítményét, hogy most még nagyobb elánnal fognak menni a srácok. A vendégek részéről több hiányzó is lehet a keretben és többek a védelem építő elemei. Egy szó, mint száz, ha ma azt hozza a Barisz, amit az első, vagy épp az utolsó mérkőzésen akkor simán zöldül az tippünk, amit 1,78-s szorzón lehet jelen pillanatban “pakolni”.

Barisz Asztana – Nyizsnyij Novgorod (14:30)

Tipp:Barisz Asztana (Első 3 gól) odds: 1,78 “C”  kategória Tét: 2 egység

0