Prémium szolgáltatás: angol, svéd és olasz hármas

Kövessen Ön is minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Tumblr

Sajnos a mai napunk a két amerikai MLS tippnek köszönhetően elég érdekessé alakult, igaz mára öt darab ajánlással készülünk, de megpróbálunk a téteknek megfelelően fogadni. Rossz volt így ébredni, viszont látható volt, hogy amelyik felek nem találtak be 15 feletti helyzettel rendelkeztek. Ilyenkor lényegesen felemelhetnénk a kezünket, hiszen minden “klappolt”, kivéve az, hogy a két csapat nem szerzett gólt. De lépjünk is tovább, kitisztítottuk a fejünket és megpróbáljuk visszahozni a napot!


Az első mérkőzésen egyből egy svéd találkozóval kezdenénk, amelyet “B” kategóriába sorolva ajánlanánk. A találkozón a Hammarby lesz az a csapat, amelyre fogadunk. Lényegében ma egy kötelező idegenbeli győzelem előtt áll a csapat, hiszen a Dalkurd lesz.  A hazai csapat jelenleg a 15. helyen áll 3-3-12 a mérlege és 23:37 a csapat gólkülönbsége, míg a vendégek a 2. helyen 12-4-2-s mérleggel és 36:18-s gólkülönbséggel “hajtanak” a dobogó felsőfokáért. Lényegében erre minden esélyük adott, hiszen folyamatosan 2 pont a különbség köztük és az AIK Stockholm közt, de mégis egy idegenbeli mérkőzés és rengeteg veszélyt tartogathat önmagában ez a párharc. Tegyük hozzá, hogy a Hammarby idegenben eddig veretlen, viszont 4-4-0 a csapat mérlege, míg a Dalkurd hazai pályán nem szerepel olyan rosszan, bár a 2-2-4-s mutató nem a legjobb eredménynek számít. Mi viszont úgy véljük, hogy a mai tét nem kisebb, mint hajtani az első helyért. Lényegében kulcsfontosságú hiányzó nincs egyik keretben sem, egyedül Djurdjic a vendégek egyik gólfelelősének a játéka kérdéses, de egy fejsérülés miatt valószínűsíthető, hogy nem fogja kihagyni a találkozót. Egyébként a vendégek oldaláról több szálon is fut a gólgyártás, ezért nem kell megijjedni, hiszen Djurdjic a maga 9 góljával ugyan a csapat legeredményesebb játékosa, de mellette a Dibba, Hamad, Tankovic hármas 7-7-7 találattal követi a szlovák futballistát. Mi az előfeltételek és a két csapat közti formai különbség, illetve statisztikai adatok alapján egy kevés gólos, ám igencsak izgalmas mérkőzésre számítunk. Ahol várhatóan a hazai csapat a védekezésre, míg a vendégek a támadásokra koncentrálva futballozhatnak és vélhetően a mérkőzés végén egy vendég sikert láthatunk. Előzőleg a két fél 2018.07.23.-n találkozott egymással, akkor 4-1-re nyert a Hammarby, erre most is minden esély megvan, viszont látva a legutóbbi mérkőzéseket még gólt sem kapnak a vendégek és ezért mi úgy érezzük, hogy ma behúzhatják a 3 pontot és ismét megközelíthetik az első pozíciót!

Dalkurd – Hammarby (19:00)  Tippmix kód: 32752 V
Tipp:Hammarby (1X2) odds:1,50 “B” kategória 1. szint : 2 egység

A második találkozón a Premier League 3. fordulójának zárómérkőzésére hoztunk egy ajánlást. A találkozón a Manchester Utd. – Tottenham kettős fog egymással találkozni. A Tottenham idén is hozza azt a stabil focit, amit eddig is nyújtott a csapat és eddig hibátlanul 2-0-0-s mérleggel állnak. Eddig nem volt nehezebb mérkőzésük, de így is volt némi megingás a csapat meccsein. Elsőként a Newcastle otthonában gyűjtötték be a három pontot egy 1-2-s mérkőzésen, majd az újonc Fulham ellen hazai pályán nyertek 3-1-re. Most viszont egy nehezebb falat érkezik, bár tegyük hozzá, hogy a jelenlegi MU ismét nem várható a top3-ba. Ez látható a teljesítményén is a csapatnak, hiszen az első mérkőzésen 2-1-re nyertek a Leicester ellen, majd érkezett az első pofon , hiszen a jóval gyengébbnek vélt Brighton ellen 3-2-re alulmaradtak a vörös ördögök. Ezután egyből jött a hideg zuhany, hiszen, mint a média, mint a vezetőség kiakadt. Bár Mourinho mossa kezeit, “Ő előre szólt, hogy ez egy ilyen szezon lesz.”. Igazából nem is csoda, hiszen őrült nagy igazolás nem volt a hazai oldalon, de hasonló mondható el a Tottenham részéről is. Egy biztos, ma mindkét oldalon 3-3 hiányzó nem lesz a keretben, illetve a továbbra is kérdéses a hazaiak részéről Matic, Shaw, Sanchez és Valencia játéka. Mi nehéz mérkőzésre számítunk, de egy Man. Utd. hazai pályán mindig is egy nehéz ellenfélnek számít, ráadásul azért elől és középpályán a csapat nem számít rossznak. Lukaku elől mindig is egy általános veszélyforrás lehet az ellenfeleknek, de ezen kívül a Martial, Fred, Pogba, Mata, Rashford, Lingard hatosban is bármikor benne lehet egy-egy gól, hazai pályán főként. Lényegében otthon mi úgy véljük, hogy képes lehet megszorítani a Tottenham csapatát a Man. Utd. , de nem lesz egy egyszerű sétagalopp ez egyik fél számára sem. Mi úgy érezzük, hogy ma megzörrenhetnek a hálók, hiszen mindkét oldalon fantasztikus egyéniségek és csapatok láthatóak.  Vendég oldalon a szokásos trió Kane, Eriksen, Alli a pályán lesz, szóval mi úgy érezzük, hogy beindulhat az adok-kapok. A hazai oldalon kell a siker, míg a vendégek eddig hibátlanok. Óriási kérdés, hogy ki nyeri meg ezt a párharcot, de mi úgy véljük, hogy nem itt kell keresgetni a megoldást ezen a mérkőzésen, hanem a gólokban, amelyre minden feltétel adott. Legutóbb a két fél áprilisban találkozott egymással ebben a felállásban akkor 2-1-s MU siker született. Most ez nem lesz ilyen egyszerű, de látva a Tottenham mérkőzéseit, hogy eddig mindig kaptak egy gólt, illetve rúgtak is és hasonló módon tett a Manchester Utd. is, ezért várható a gólváltás a mérkőzésen!

Manchester Utd. – Tottenham (21:00) Tippmix kód: 14789 H
Tipp:Igen (Mindkét csapat szerez gólt) odds:1,65 “C” kategória 4. szint: 2 egység

Az utolsó futball elemzésünkön pedig ismételten egy hazai sikert várunk. A találkozón egy rizikósabb győzelemre fogadunk, hiszen a Roma – Atalanta kettős fog egymással megküzdeni, viszont számunkra van egy döntő adat, ami a hétközi nemzetközi kupaszereplést jelenti. Eddig sikerült bele-belebukni azokba a mérkőzésekbe, ahol az adott fél rá következő héten, vagy épp jelen esetben azon a héten játszik a nemzetközi kupaporondon is, most viszont megpróbálunk “okosan” és ésszerűen fogadni. Mindkét fél győzelemmel kezdett, az Atalanta 4-0-val, míg a Roma egy utolsó pillanatokban kiharcolt 1-0-val rajtolt a Torino otthonában. A Roma csapatát sokan ismerhetik, de mi úgy véljük, hogy már-már a kék/fekete mezes együttes nevét és játékát is sokak megismerhették. Igazából ma számunkra ez a két dolog döntött a hazaiak mellett, hogy hazai pályán a Roma nagyon jól teljesít, míg az Atalanta úgymond kényszerben van, hiszen egy 0-0-s Köbenhavn elleni döntetlen után, most Dániában kellene kiharcolni valahogy a továbbjutást a csoportkörbe kerülésért. Egyértelműen a vendégek számára a nemzetközi kupaszereplés a fontosabb, ezért mi úgy véljük és a megszerzett információk alapján még biztosabbnak tűnik, hogy a vendégek pihentetni fognak a hétközi mérkőzésre. Ez épp most kapóra jöhet a Romanak ezért mi úgy véljük, hogy a hazai csapat, hazai publikum előtt és ilyen előfeltételek mellett kutyakötelessége begyűjteni a három pontot. Nagy csörtére számítunk, de mi bízunk a hazai csapatban és reméljük, hogy begyűjtik a győzelmet.

Roma – Atalanta (20:30) Tippmix kód: 26136 01
Tipp:Hazai és kevesebb (1X2 + Gólszám 3,5) odds:1,90 “C ” kategória 4. szint : 1 egység

Sok sikert és szerencsés napot!

0