Prémium szolgáltatás 07.02.

Kövessen Ön is minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Tumblr
Második napja, hogy végre visszaállt a tippadásunk a nyereséges útra. A tegnapi napon öt megosztott tippből négy nyertesként zárt, ami remek mutatónak számít. Ma a két VB mérkőzéssel érkezünk, amelyek három tippet osztottunk meg az előfizetőinkkel!

A mostani mérkőzéseket ismételten “B”, illetve “C” kategóriába sorolva osztjuk meg.

Az első “B” kategóriás tippünk esetében a Brazília – Mexikó mérkőzésen várjuk a brazilok győzelmét, viszont kiindulva az előzetes mérkőzésekből, illetve a jelenlegi oddsok nem is megfelelően példázzák az erőviszonyokat, így nem a brazil sikerre, hanem a gólokra fogadtunk Neymarék mérkőzésén. A mai találkozó óriási téttel bír, hiszen a torna egyik legnagyobb esélyese (Brazília), azzal a Mexikóval méri össze erejét akik a németeket megverték 1-0-ra. De éppenséggel a svéd válogatott ellen leégtek 3-0-ra. A brazil csapat nagyon “egyben” van és a jelenlegi válogatott nem véletlen van kikiáltva a torna győzelmére. A legutóbbi mérkőzéseit szerbek ellen magabiztos két gólos győzelemmel nyugtázta az együttes, de azt megelőzően a Costa Ricai válogatott ellen is 2-0 eredménnyel ment tovább a csapat. A Mexikói csapat nem a védekezéséről híres. Ezt jól tükrözi, hogy a három mérkőzés alatt 3:3-s gólkülönbséget alakított ki az együttes. A brazil csapat viszont védekezésileg is rendben van. A svájciak elleni kezdeti beragadást követően (1-1), kapott gól nélkül hozták a “kötelező” mérkőzéseket, bár mi a szerbek ellen nem gondoltuk volna, hogy ilyen magabiztosan fog szerepelni a csapat. Mindent egybevéve a mai találkozón a mi általunk kezdetektől fogva favorizált brazilokban bízunk. A gólváltás benne lehet a pakliban, viszont az előző mérkőzéseket látva, illetve kiindulva a Mexikói védelemből mi úgy érezzük, hogy ma nincs kétség és a brazilok már a rendes játékidőben, akár egy gólokban gazdag mérkőzésen kiharcolják a továbbjutást!

Brazília – Mexikó (16:00) Tippmix kód: 04256 V
Tipp:Több, mint 1,5 (Hazai csapat – Gólszám 1,5) odds:1,65 “B” Tét: 5 egység

A másik “B” kategóriás tippünk esetében a Belgium – Japán mérkőzésre hoztunk tippeket. Lényegében a találkozón mi nem húznánk sokáig a mondandónkat, hiszen a statisztikák és az eredmények, amit a belgák mutatnak magukért beszélnek. Elől Lukaku, Hazard, Mertens trió, de éppenséggel a De Bruyne is hozzátehet a belgák sikeréhez a mai találkozón. Az ellenfél az a Japán lesz, akik meglepetésre megverték az első fordulóban Kolumbia válogatottját, bár tegyük hozzá, hogy közel 90 percen keresztül emberelőnyben játszott a csapat. Ezt követően Szenegál ellen zártak egy szerencsés döntetlennel, majd a véghajrában a lengyelektől kikaptak. A belgák nem haboztak sokáig a csoportjukból 9 rúgott és 2 kapott góllal jutottak tovább (veretlenül). Pedig az ellenfelek közt a tunéziai, illetve az angol válogatott is felvehette volna a kesztyűt a belga csapattal. Viszont a belga “fiatalok”, akiket sokan a VB döntőbe várnak, ma egy kötelező győzelem előtt állhat. Esetünkben a csapat mellett kétszer is fogadtunk 4,5 alatti opcióval, illetve a sikerükkel kalkuláltunk. Egy esetben nyertünk, másik esetben pedig egy 5-2-s mérkőzésen úszott az opciónk. Viszont mi úgy érezzük, hogy a mai mérkőzésnek óriási tétje van és ma elszeretné döntetni a mérkőzést mihamarabb a belga csapat. Lukaku elméletileg és gyakorlatilag is “bevetésre” kész. Így mi úgy véljük,hogy az ő “irányításával” a belga támadók az amúgy gyenge és alacsony japán védőket megforgathatják, illetve Lukaku gyorsaságát is kihasználva gólokat szerezhet. Ezért bízunk a belga sikerben, illetve abban, hogy legalább két gól születik a mérkőzésükön. Az under opciót megfogadtuk, hogy többet nem rakjuk a VB-n és ehhez tartjuk is magunkat. Statisztika alapján várható legalább két gól a találkozón, így mi bátran ajánljuk a Belgák sikerét, illetve a 1,5 over opciót is. Emellett pedig a fentiekben említett fantasztikus formában lévő Lukakuban is bízunk, aki kisebb sérüléséből felépülve ma 110%-s formában játszhat és várhatóan gólokat is fog szerezni!

Belgium – Japán (20:00) Tippmix kód: 03843 04
Tipp:Hazai és több (1X2 + Gólszám 1,5) odds:1,55 “B” Tét: 10 egység

Belgium – Japán (20:00) Tippmix kód: 12989 H
Tipp:Igen (R. Lukaku szerez gólt?) odds:1,80 “C” Tét: 2 egység


Sok sikert és szerencsés napot!

 

0