Premier League : Wolves – Tottenham – 12/27 20:15

2020-12-27 0 By betandwintipps

A Wolves – Tottenham mérkőzésen nem igazán értem a szorzókat, de ki kell használni véleményem szerint a kínálkozó lehetőségeket. A hazaiak idén sem teljesítenek rosszul, ám az előző évhez képest azért nem azt a kiemelkedő teljesítményt láthatjuk tőlük. A Tottenham jól indította a szezont, sokáig az első három pozícióban volt látható az együttes, ám az utolsó három mérkőzésen mindössze egy pontot szerzett a csapat. Persze látható, hogy idén a PL mezőnye nagyon egyben van, tehát az első helyezett és a kilencedik helyezett között mindössze hat pontos differencia van. A Tottenham a jól megszokott H. Kane és Son duóra alapszik támadásokban, míg a Wolves játéka idén több portugál tehetségre alapszik. Ennek megfelelően a keretben Neto, Neves, Moutinho, Podence és Semedo kap kulcsszerepet. Ezen játékosok pedig nem győzik meghálálni a bizalmat, ám látható egyfajta széthúzás is ennek köszönhetően, hiszen példának okáért a tavaly remek szériát futó A. Traore a cserepadra szorult és ennek a spanyol támadó hangot is ad.

xG (várható gólszámadat)
1.442.01
Várható végeredmény : 1-2

 

A Wolves hazai pályán elég masszívnak mondható és a hét mérkőzés alatt kapott hét gól is erről tanúskodik. A 2020/2021-es kiírásban a Molineux Stadionban szinte minden tétmérkőzésén gólt szerzett a csapat, ám a PL-t nézve egyedül az Aston Villának nem találtak be a hazaiak. A Tottenham idegenben nem a legjobb, de mindössze egyetlen egy mérkőzést bukott a Mourinho által vezényelt legénység. Az idegenbeli meccseken szinte minden alkalommal betalált a csapat, ám összességében nézve több alkalommal gólt is kaptak. Mivel a Wolves hazai pályán nagyon hatékony a kapu előterében, ráadásul R. Jimenez és Jonny hiányában szinte a teljes kezdő adott a hazaiaknál, így aligha fog egy könnyed meccs várni Mourinhoékra. A vendégek csapatából Lo Celso és Tanganga hiányzik, illetve G. Bale játéka kérdéses, ám összességében nézve mindkét csapat a legjobb tizenegyét küldheti a pályára. Egyszóval valóban reális lehet a statisztikai rendszerünkben látható kiemelt predikció, ami a gólváltás lenne!

Predikció : 
 Igen (Mindkét csapat szerez gólt)
Odds: 1.95Tét: 2.5 egység

Fotó : Getty Images