Premier League : Wolverhampton – Newcastle

Kövessen Ön is minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Tumblr

Az ötletadó rovatunk ma is két megosztással jelentkezik. Elsőként egy Premier League találkozóval készültünk, ahol a jelenlegi 7. helyezett Wolves, találkozik a 17. helyen álló Newcastle csapatával.

Ötletadó elemzések: Olyan mérkőzésekre létrehozott ajánlások, amelyeket nem érzünk annyira biztonságosnak, hogy a prémium szolgáltatásunkba megosszuk azokat és nagyobb tétekkel kössünk fogadást azokra. Viszont van bennük érték és lehetőség, ezért érdemes lehet minimális téttel (max. 1 egység) kockáztatni, az adott opciókra.


Ötletadó rovatunk statisztikája:
43 nyertes – 21 vesztes ajánlást tettünk közzé.


Ma is győzelmet ünnepelnek a farkasok? (Fotó: Getty Images)

I Wolves – Newcastle I

A találkozón gyakorlatilag egy kiváló formában és hazai pályán remek teljesítménnyel bíró Wolves fogadja az idegenben mindössze 2 győzelmet elérő Newcastle csapatát. Ami egyértelmű már így első ránézésre, hogy a Wolves több meglepetést is okozott már hazai pályán. Vehetjük példának a Liverpool elleni győzelmüket, amit ugyan az FA Kupában értek el, illetve ezt megelőzően a Chelsea-t is 2-1-re verte az együttes és a Tottenham ellen is egy végletekig kélezett párharcban maradt alul a csapat, hiszen 2-3-s eredmény született. Mindezeket látva, illetve az előző négy hazai találkozóból kiindulva arra a döntésre jutottunk, hogy mint ötletadó megpróbálkozunk a mérkőzéssel, ahol lényegében a hazai csapat végső sikerére tennénk ajánlást.

A Wolves remekül kezdte a 2019-s évet, míg a Newcastle egy kezdeti megingást követően utolsó két találkozóját megnyerte. Mindezek ellenére a vendég együttes idegenbeli mutatója igencsak beszédes, hiszen 12 forduló alatt mindössze 9 gólt szerzett a csapat, illetve összesen 11 pontot sikerült gyűjteniük.

Sok fog ma múlni R. Jimenez játékán, aki utóbbi időben rendre termeli a gólokat és az aszisztokat, illetve Jotáról sem feledkezhetünk meg. Illetve ott van az a tényező is, hogy a vendégek részéről több kérdőjel is van a játékosokat tekintve, hiszen Darlow, Elliot, Shelvey és Miguer Almirón is hiányozhat a találkozóról. Utóbbi klubrekordot érő igazolással kapcsolatban Benítez csak annyit mondott, hogy erőnlétileg még nem áll készen a mérkőzésre és várhatóan nem fog kezdeni. Ezért mindent megvizsgálva hazai pályán egyértelmű favorit a Wolverhampton és véleményünk szerint hazai pályán ma begyűjtik a 3 pontot a farkasok, amely igencsak nagy előrelépés lenne, hiszen elszakadhatna az együttes 4 ponttal az őket követő Watfordtól.

Wolverhampton – Newcastle (21:00)
Tipp:Wolverhampton (Játékidő eredménye) odds:1,85 Ötletadó max. 1 egység

Ezek a meglátások nem tartoznak a “prémium szolgáltatásunkhoz”, döntő többségben ezeket a mérkőzéseket “ötletadó ajánlásokként” osztjuk meg az olvasóinkkal. Személyes vélemények, illetve kisebb “elemzések” találhatóak a cikkek döntőrészében. Ezen tartalmak tehát sem prémium, sem ingyenes szolgáltatásunk részeként nem tekinthetőek.

0