b&wtips®

Sport- és adatelemzés! A sportfogadás nálunk kezdődik!

Premier League: Vajon visszatérnek a helyes útra az “ágyúsok”?

Vajon ma Lacazette által fémjelzett támadósor képes lesz kiharcolni a győzelmet? (Fotó: Getty Images)

Az Arsenal remek formának örvend az elmúlt időszakot tekintve és nem a véletlen műve, hogy jelenleg az ötödik helyen áll a csapat.

A Premier League szombati fordulójában az Arsenal sem kapott egyszerű ellenfelet, hiszen a tizenharmadik helyen álló Brighton ellen kellene kiharcolniuk a győzelmet. A formákat tekintve elég egyértelmű, hogy ki a mai mérkőzés esélyese, de a fogadóirodák szorzóiból is erre lehet következtetni.

Íme néhány tényező a mai találkozóval kapcsolatosan:

-A Brighton a legutóbbi tíz mérkőzéséből mindössze egyet tudott megnyerni, ezenkívül a három döntetlen és hat vereség a csapat mutatója.
-Az Arsenal hazai pályán tizenöt lejátszott bajnokijából tízszer nyerni tudott, illetve két döntetlen és három vereség látható a csapat hazai mérlegében.
-Az egymás elleni eredmények alapján kiegyensúlyozott mutatókat láthatunk, ugyanis a legutóbbi öt mérkőzésen két Arsenal, két Brighton győzelem, illetve egy döntetlen látható.

Várható kezdőcsapatok (Forrás:www.whoscored.com)

Csapathírek:

ARSENAL
A legutóbbi csúfos vereség után mindenképp győzelmi kényszerben van az Arsenal. A csapat egyértelmű célja, hogy a legjobb négyben végezzen és ezzel kiharcolja a Bajnokok Ligája indulást. Hazai pályán fantasztikus mérlege van a csapatnak és vélhetően ma győzni is fognak. Hiányzók terén T. Partey, ill. K. Tierney kényszerül kihagyni a mai találkozót, de lényegében az egyik legjobb kezdőjével léphet ma pályára az Arsenal.

BRIGHTON
A vendégek rossz formája leginkább a gyenge támadóteljesítménynek köszönhető. A vendégek az egyik legkevesebb gólt szerezték a 2021/22-es kiírásban. Ebben a szezonban a lövéseik mindössze 6.7%-át váltották gólra a bajnokságban (392 lövésből 26 gól), ami a legrosszabb arány, mióta Premier League résztvevő a csapat. 

2022.04.09. 16:00
🏟Emirates Stadion (London)

 

Tekintettel a Brighton szörnyű formájára, az Arsenalnak ma ez egyfajta “kötelező” győzelem. Az “ágyúsok” hazai pályán kiváló mutatóval rendelkeznek, a formai különbségek és a szezonbeli célkitűzések is arra engednek következtetni, hogy itt ma begyűjti a három pontot a csapat. Elég jó szorzót kaptunk a hazai sikerre, ráadásul az xG mutatók alapján is 1-0-ás hazai győzelemre van realitás.

Tipp: Arsenal (1×2)
odds: 1.70

Kövess minket!

Próbáld ki a mobil applikációnkat, illetve kövess minket a közösségi felületeinken keresztül is! Légy mindig naprakész és válj b&wtips rajongóvá!!

MOBIL APPLIKÁCIÓ

Az applikáció a google play áruházban érhető el és több száz felhasználója van már!

Telegram csatorna

Az alkalmazás segítségével  szinte másodperceken belül értesülhetsz a velünk kapcsolatos információkról!

Közösségi MÉDIA

0
%d bloggers like this: