Szerda este a Crystal Palace és a Manchester United a hetedik fordulóbeli mérkőzésüket pótolja a Premier League-ben!
A „vörös ördögök” egészen elképesztő formát mutatnak az elmúlt hetekben, úgy tűnik, hogy E. ten Hag megtalálta a közös hangot a játékosaival és immáron az elképzelései szerint teljesít a csapat. A szezon eleji botladozások, illetve a Cristiano Ronaldo affér miatt elég sokáig kérdéses volt a csapat szezonbeli teljesítménye, ám amióta rendeződött a helyzet egyfajta stabilitás látható a klub teljesítményébe és ma arra készülnek a manchesteriek, hogy zsinórban a tizedik tétmérkőzésüket megnyerjék! A Crystal Palace-nál viszont korántsem ilyen remek a helyzet. A hazaiak már a vb, illetve téli szünetet megelőzően is két vereséget szenvedtek, a folytatás után pedig kiestek az FA Kupából, illetve a bajnokságban a Bournemouth elleni mérkőzéstől eltekintve, ahol 2-0-ra nyertek, kikaptak a Fulhamtől 3-0-ra, a Tottenhamtől 4-0-ra, illetve legutóbb a sérülésektől tizedelt Chelsea is 1-0-ra „ütötte” ki őket. Ezek után elég nehéz bízni a hazaiak eredményességében, főleg úgy, hogy Rashfordék a városi rivális Manchester City elleni győzelemből érkeznek és láthatóan élvezik is a jelenlegi helyzetet. A hiányzókkal a hazaiak állnak „jobban”, már ha lehet így fogalmazni. A sérültek listáján a Crystal esetében N. Ferguson és J. McArthur maródi, a vendégeknél pedig Butland, Dalot, Sancho, Tuanzebe és van de Beek bajlódik sérüléssel.
LEGYÉL TE IS B&WTIPS-KÖZÖSSÉG TAGJA!
Ha szeretnéd a továbbiakban is megtekinteni a beharangozó ajánlásainkat, ill. szeretnél egy kiváló közösség része lenni és a külön erre a célra kialakított telegram chathez csatlakozni, akkor váltsd ki a b&wtips tagságodat! A b&wtips tagdíj egy évig érvényes és mindössze 2.999 Forintba kerül!

Premier League | FH: 21:00 |
Ezt várjuk a mérkőzéstől: Mivel Erik ten Hag szinte minden kulcsjátékosára számíthat, így gyakorlatilag a hetek óta favorizált kezdőjét küldheti pályára. Ugyan Rashford összeszedett a Manchester City elleni meccsen egy kisebb sérülést, de a jelenlegi sajtóinformációk alapján a kezdőben fog szerepet kapni. A holland tréner elég szépen megszilárdította a védelmet és tette meg mindezt úgy, hogy több meccsen is voltak sérültjei. Az erőteljesen látható, hogy amióta H. Maguire nem kap főszerepet a meccseken a manchesteri védelem szinte makulátlan mutatókat alakít ki és nagyon sok meccset hoztak le kapott gól nélkül az elmúlt hetekben. A Crystal Palace támadósora alapvetően sem túl acélos, hiszen 17 gólt szereztek az eddig lejátszott 18 forduló során. Ebből kiindulva elég elképzelhetetlennek tűnik az, hogy a hazaiak egynél több gólt is szerezzenek, de még az egy rúgott gól is erősen kérdéses. Úgyhogy joggal lehet abban bízni, hogy a Manchester United zsinórban a 10. győzelmét megszerzi és mi nem is ragozzuk tovább ezt a tippet, a fogadásunk a vendégek győzelmére vonatkozik! A favorizált opció esetében több fogadóiroda kínálatát is összehasonlítottuk és az egyik legmagasabb szorzót a GG.BET partnerirodánk kínálja!!
*Ne feledd, hogy az itt látható tartalmak nem a prémium szolgáltatásainkból származnak!
MÉRKŐZÉS | TIPP | odds: 1.80 |
---|---|
Crystal Palace v Manchester Utd. | Manchester Utd. (1×2) |
Ajánlott tétegység |

A GGBet sportfogadási iroda kezdetben az esport piacra specializálódva jelent meg Magyarországon, de azóta a magyarországi ügyfelek is teljes egészében elérhetik a sportfogadási kínálatukat.
Bónusz: 40 000Ft Sportfogadás Bónusz
(40 000 Ft értékig 100%-os első befizetési bónuszt kínál a GGbet az új magyar ügyfeleinek!)
Az egyik vezető e-sport bukméker, amely leginkább Magyarországon a covid idején lett közismert. Temérdek bónusz ajánlattal rendelkezik a szolgáltatás és ezért is ajánljuk az irodát számodra. Az e-sporton kívül 2022-ben már szinte minden sportágra köthetsz a GGBeten fogadást és emiatt egyre népszerűbb szolgáltatónak bizonyul ez a fogadóiroda Magyarországon is!
Speciális Bónusz:
100%-os első Bónusz
(2 000 Ft – 20 000 Ft között)
125%-os második Bónusz
(20 400 Ft – 80 000 Ft között)
150%-os harmadik Bónusz
(80 500 Ft – 400 000 Ft között)
Pozitívumok:
-Magas szorzók
-Rengeteg bónusz
-Választékos sport és fogadási piac
-Ázsiai hendikep
-Segítőkész ügyfélszolgálat
Negatívumok:
-Gyorsan széteső szorzók