A Manchester United elleni vereség után egy újabb kőkemény meccs vár Pep Guardioláékra, hiszen a Tottenham látogat az Etihad Stadionba!
A manchesteriek vezetőedzője elég borúsan látja a jelenlegi helyzetet és a városi rangadó után kijelentette, hogy ők már idén nem lesznek bajnokok. Persze Guardiola szájából nem egyszer hangoztak már el ilyen mondatok, aztán a csapata mégis bajnok lett. Ami biztos, hogy jelenleg nyolc pont a lemaradása az E. Haaland által fémjelzett együttesnek, de ezt azért a szezon végéig még lesz esélye ledolgozni a manchesteri kékeknek. A Tottenhamnél sem túl rózsás a helyzet, bár Conte fiai így sem teljesítenek rosszul és jelenleg az ötödik helyen állnak. Ők is elveszítették az Arsenal elleni városi derbit és igazából csak a gyenge helyzetkihasználásának köszönhették azt, hogy nem tudták megszorongatni az „ágyúsokat”. A városi derbi elveszítése után vélhetően ők is felszívják magukat a Manchester City elleni párharcra és ez könnyedén kialakíthat egy végletekig izgalmas mérkőzést. A hazaiaknál B. Mendy és J. Stones, míg a vendégeknél L. Moura játékára nem számíthatnak a vezetőedzők, ám az említett játékosokon kívül minden egyes kulcsjátékos bevethető, így mindkét csapatnál a legerősebb kezdők „feszülhetnek” egymásnak.
LEGYÉL TE IS B&WTIPS-KÖZÖSSÉG TAGJA!
Ha szeretnéd a továbbiakban is megtekinteni a beharangozó ajánlásainkat, ill. szeretnél egy kiváló közösség része lenni és a külön erre a célra kialakított telegram chathez csatlakozni, akkor váltsd ki a b&wtips tagságodat! A b&wtips tagdíj egy évig érvényes és mindössze 2.999 Forintba kerül!

Premier League | FH: 21:00 |
Ezt várjuk a mérkőzéstől: Az előző kiírásban kétszer is megtréfálta a Manchester City-t a Tottenham és a legutóbbi meccsük volt igencsak emlékezetes, ahol A. Conte addig forgatta a csapatát, mígnem az utolsó percben megszerezte H. Kane a három pontot. Persze az említett találkozó óta sokat változtak a csapatok és a hazaiaknál van egy E. Haaland, aki vélhetően ég a gólszerzési vágytól, hiszen három meccse képtelen gólt szerezni. Úgyhogy jó kis meccs alakulhat itt ki ismét, hiszen mindkét fél egy vesztes városi derbiről érkezik, mindkét csapatnak kellenének a pontok és mindkét oldalon bevethetőek azok a kulcsjátékosok, akik a gólokért felelnek. A felek múltjában ugyan sokszor alakult ki kevés gólos mérkőzés, ám a mostani helyzetet ismerve mi egy több gólos „csörtével” számolunk és a fogadásunk a gólváltásra, illetve a 2.5 gól feletti opció közösére vonatkozik! A favorizált opció esetében több fogadóiroda kínálatát is összehasonlítottuk és az egyik legmagasabb szorzót a GG.BET partnerirodánk kínálja!!
*Ne feledd, hogy az itt látható tartalmak nem a prémium szolgáltatásainkból származnak!
MÉRKŐZÉS | TIPP | odds: 2.10 |
---|---|
Manchester City v Tottenham | Igen + 2.5 felett (Mindkét csapat szerez gólt + Összesített gólok) |
Ajánlott tétegység |

A GGBet sportfogadási iroda kezdetben az esport piacra specializálódva jelent meg Magyarországon, de azóta a magyarországi ügyfelek is teljes egészében elérhetik a sportfogadási kínálatukat.
Bónusz: 40 000Ft Sportfogadás Bónusz
(40 000 Ft értékig 100%-os első befizetési bónuszt kínál a GGbet az új magyar ügyfeleinek!)
Az egyik vezető e-sport bukméker, amely leginkább Magyarországon a covid idején lett közismert. Temérdek bónusz ajánlattal rendelkezik a szolgáltatás és ezért is ajánljuk az irodát számodra. Az e-sporton kívül 2022-ben már szinte minden sportágra köthetsz a GGBeten fogadást és emiatt egyre népszerűbb szolgáltatónak bizonyul ez a fogadóiroda Magyarországon is!
Speciális Bónusz:
100%-os első Bónusz
(2 000 Ft – 20 000 Ft között)
125%-os második Bónusz
(20 400 Ft – 80 000 Ft között)
150%-os harmadik Bónusz
(80 500 Ft – 400 000 Ft között)
Pozitívumok:
-Magas szorzók
-Rengeteg bónusz
-Választékos sport és fogadási piac
-Ázsiai hendikep
-Segítőkész ügyfélszolgálat
Negatívumok:
-Gyorsan széteső szorzók