b&wtips®

Sport- és adatelemzés! A sportfogadás nálunk kezdődik!

Premier League: Lépkényszerben az “ágyúsok”!

A Manchester United, West Ham és a Chelsea ellen is győzni tudott az Arsenal. (Fotó: Getty Images)

A Premier League 37. fordulójának záró mérkőzése a Newcastle-Arsenal összecsapás lesz.

Az Arsenal a szó szoros értelmében pengeélen táncol, ugyanis a Tottenham elleni legutóbbi vereséget követően ismét csak az Európa-liga indulást jelentő ötödik helyen áll a csapat. Pedig több év után itt a lehetőség, hogy a legjobbak közt indulhassanak az “ágyúsok” és vélhetően ez is a cél a vendégek esetében. A Newcastle ugye kiharcolta a bennmaradást és immáron teljes tétnélküliségben játszhat az együttes. Így marad a kérdés, hogy ma mennyire fognak hajtani a Newcastle játékosok és mennyire akarnak kibabrálni az Arsenal csapatával.

A Newcastle hazai pályán mindössze ötször szenvedett vereséget! (Fotó: Getty Images)

Csapathírek:

NEWCASTLE
A hazai keretben F. Fernandez, I. Hayden, J. Lewis, J. Shelvey és J. Willock sérült, míg R. Fraser játéka kérdéses.

ARSENAL
A vendégeknél R Holding eltiltását tölti, míg T. Partey és K. Tierney sérült.

Várható kezdőcsapatok:

NEWCASTLE
Dubravka, Trippier, Schar, Burn, Targett, Guimaraes, Longstaff, Joelinton, Almiron, Saint-Maximin, Wilson

ARSENAL
Ramsdale, Soares, Tomiyasu, White, Tavares, Elneny, Xhaka, Saka, Odegaard, Rowe, Nketiah

NEWCASTLE

2022.05.16. 21:00
🏟Sports Direct Arena (Newcastle)

ARSENAL

Szinte minden csapat megizzadt a Newcastle otthonában, ám ami látható a hazai mérlegben, hogy a legjobbak ellen rendre vereséget szenvedett a csapat. A St. James Parkban legutóbb ugye a Liverpool harcolt ki itt egy kínkeserves egy gólos győzelmet, de azt megelőzően a Manchester City 4-0, a Chelsea 3-0, a Tottenham 3-2-re tudott győzedelmeskedni a csapat ellen. Az Arsenal ahogy a felvezetőben is említve volt, győzelmi kényszerben. Ha a csapat ma pontokat veszít, akkor az szinte egyenlő azzal, hogy ismét nem indulhatnak a Bajnokok Ligájában, ugyanis a Tottenham az utolsó fordulóban a már biztos kieső Norwich otthonába tesz látogatást. Úgyhogy adott a feladat az Arsenal játékosainak, a kérdés csak az, hogy megtudnak-e birkózni a teherrel, vagy ismét elúszik az áhított cél. Összességében véleményünk szerint a Newcastle játékosok nem feltétlen lesznek ott fejben 100%-ig a pályán, ugye a tétnélküliség adott számukra. Mi bízunk benne, hogy Arteta kellően feltudja tüzelni a játékosait és az Arsenal ma begyűjti a három pontot. Úgyhogy a fogadásunk az “ágyúsok” győzelmére vonatkozik!

Tipp: Arsenal (1×2)
odds: 1.70

*Ne feledd, hogy az itt látható tartalmak nem a prémium szolgáltatásainkból származnak!

Előfizetéseink

GONDOLKODJ HOSSZABB TÁVON, HISZEN A SPORTFOGADÁS NEM SPRINT, HANEM EGY MARATON!

Havi
Éves
PRÉMIUM SZOLGÁLTATÁS
9999
Ft/hónap
PRÉMIUM "TICKET" SZOLGÁLTATÁS
9999
Ft/hónap
MAJOR LEAGUE PACKAGE
9999
Ft/hónap
PRÉMIUM "GOLD" SZOLGÁLTATÁS
11999
Ft/hónap
NAGY TÉTES SZOLGÁLTATÁS
14999
Ft/hónap
Prémium "FULL" PaCK
29999
Ft/hónap

Kövess minket!

Próbáld ki a mobil applikációnkat, illetve kövess minket a közösségi felületeinken keresztül is! Légy mindig naprakész és válj b&wtips rajongóvá!!

MOBIL APPLIKÁCIÓ

Az applikáció a google play áruházban érhető el és több száz felhasználója van már!

Telegram csatorna

Az alkalmazás segítségével  szinte másodperceken belül értesülhetsz a velünk kapcsolatos információkról!

0
%d bloggers like this: