Kövess minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Telegram

Premier League: Ezekre fogadunk a Liverpool – Manchester United derbin!

Bátran kijelenthetjük, hogy a vasárnapi kínálatban a legnagyobb rangadót a Liverpool és a Manchester United játssza egymással!

A Premier League 26. fordulójában egyfajta örökrangadó szemtanúi lehetünk és a kiváló formában lévő, illetve harmadik helyen álló Manchester United, az egyre jobb teljesítménnyel rendelkező Liverpool otthonában tesz látogatást. Az Anfielden évek óta nagyon erősnek mondhatja magát a Jürgen Klopp-legénység és ez a 2022/2023-as idényben is igaz a csapatra, hiszen alig volt olyan meccs az előző hónapokban amelyen ne szerzett volna legalább egy remit a klub. Persze nagy kérdés, hogy a Manchester United ellen, a mostani formájukban képesek lesznek-e ismét pontot szerezni, hiszen ez az idei szezon nem a Liverpool meneteléséről szól, sőt már az is nagy szó lenne részükről, ha sikerülne valahogy az első négybe beverekedni magukat. Persze ennek több oka is volt, példának okáért a temérdek sérült, vagy épp a védelem gyenge teljesítménye. A Manchester Unitednél viszont minden a legnagyobb rendben, sorra gyűjti a győzelmeket a csapat, sőt kupát is nyertek már idén Erik ten Hag-ék és úgy tűnik, hogy Cristiano Ronaldo távozásával, egy igencsak ütőképes csapat, egyben csapategység verbuválódott össze. Ráadásul elől M. Rashford talán élete formáját produkálja és szinte minden mérkőzésen képes volt az utóbbi hetekben a riválisok ellen gólt/gólokat szerezni. A mai mérkőzést mindkét tréner pozitív feltételek közt várhatja és ez nem a véletlen műve, hiszen a hazaiaknál egyre kevesebb a sérült, a vendégeknél pedig a most látott eredmények miatt, az öltözőn belül fantasztikus lehet a hangulat. Egyszóval mindkét oldalon vannak pozitív tényezők, ami miatt ténylegesen egy kiváló mérkőzés szemtanúi lehetünk. A Liverpool esetében L. Diaz, C. Ramsay és Thiago maródi, míg a vendégek Eriksen, Greenwood, Martial és van de Beek játékával nem számolhatnak.

HASZNÁLD KI A NAGY TAVASZI AKCIÓNKAT!

2023. március 1. és 15. között minden egyes havi szolgáltatásunkat -30% kedvezménnyel veheted igénybe! Csak használd a kosár, vagy pénztár oldalon a SPRING30 kuponkódot!

A tartalom megtekintése számodra korlátozva van!
Lépj be Te is a b&wtips-közösségbe és váltsd ki az egy éves b&wtips tagsági díjat!

A tagsági díj egy évre mindössze 2.999 Ft!

A tagsági díj kiváltásával egy éven keresztül a weboldalunk minden egyes eleméhez hozzáférést biztosítunk számodra, ill. a b&wtips-közösség számára kialakított chathez is csatlakozhatsz, amit a telegram alkalmazáson keresztül érhetsz el! A chat linkjét a számláddal együtt küldjük számodra email formájában. Amennyiben nem találnád a beérkező emailek között az üzenetünket, úgy kérünk, hogy ellenőrizd le a spam, kéretlen, ill. közösségi mappákat is!

Amennyiben szeretnél még több tipphez hozzáférést kapni, akkor igényeld az előfizetéssel rendelkező szolgáltatásaink valamelyikét! 
Legyél Te is sikeres sportfogadó!

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: