Premier League : Chelsea – Tottenham – 11/29 17:30

2020-11-29 0 By betandwintipps

A Stamford Bridgen ma igazi rangadót rendeznek, hiszen a Chelsea a Tottenham csapatát fogadja. Összességében elmondható, hogy mindkét csapat nagyon magabiztos eredményekkel abszolválja a szezont és amíg a hazaiak a harmadik, addig a Tottenham a második helyet tölti be a tabellán kilenc fordulót követően. Amit mindenképp érdemes megemlíteni, hogy mindkét csapat támadószekciója nagyon jól teljesít, de ezzel aligha árultunk el nagy dolgot, hiszen a Chelsea az átigazolási időszakban sokat erősödött, míg a Tottenham a jól bevált és igencsak hatékony Son/Kane duónak köszönhetően termeli a gólokat. 

xG (várható gólszámadat)
1.522.04
Várható végeredmény : 1-2

A Chelsea négy lejátszott hazai meccséből három alkalommal kapott legalább egy gólt, míg a Tottenham a négy lejátszott idegenbeli túra során két alkalommal kapott gólt, de rendre gólt is szerzett a Mourinho alakulat. Egy szó, mint száz mindkét együttes elég gólerős idén és a védelmek azért többnyire megmutatták azt, hogy a nagyobb “kaliberű” ellenfelek ellen gólt kaptak. Egyik csapat sem lesz kipihent és ez akár több hibához is vezethet. Mivel mindkét oldalon játszanak a kulcsfontosságú támadók, így aligha van benne ebben a csörtében egy gólnélküli mérkőzés. Úgyhogy a fogadásunk alapja a gólváltásra vonatkozik, amit 66%-os eséllyel lehet várni a statisztikai rendszerünk előrejelzései alapján.

Predikció : 
Igen (Mindkét csapat szerez gólt)
Odds: 1.65

Fotó : Getty Images