Kövess minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Telegram

Premier League: Az edzőváltás után talpra áll a Leeds?!

Szerda este a Premier League nyolcadik fordulójából elmaradt mérkőzését pótolja a Manchester United – Leeds kettős, akik elég érdekes helyzetbe kerültek, hiszen négy nap múlva fordított felállásban is összemérhetik az erejüket!

Alapvetően nagyon nehéz egy lapon említeni a két csapat idei teljesítményét, hiszen amíg a „vörös ördögök” a várakozásainknak megfelelően teljesítenek, mert a harmadik helyen állnak, addig a Leeds a kieső zóna elől menekül és jelenleg 24 pont a differencia a felek között. Ugyan az előző fordulókban a manchesteriek is botlottak és egy igencsak izgalmas összecsapáson az Arsenal ellen kikaptak, azt megelőzően pedig a Crystal Palace otthonában hagytak ott két pontot az utolsó pillanatokban, ám hazai pályán igencsak figyelemreméltó statisztikát tudhatnak magukénak De Geáék, hiszen 8-1-1-es mérlegük van a bajnokságban. A Leeds vezetőségnél az előző hetek eredménytelenségeit követően elfogyott a türelem és J. Masrch-t menesztették. Mindig nehéz egy edzőváltást követően az adott csapat ellen, vagy klubra fogadni, ám mi most mégis úgy véljük, hogy a Manchester United, ha nem is könnyen, de begyűjtheti a három pontot a Leeds ellen. Ami némileg befolyásolhatja a hazaiak teljesítményét, hogy egyre több sérült van a keretben, illetve némileg „cirkuszba” illő módon Casemiro is eltiltott lett. A brazil védekező középpályáson kívül Antony, Eriksen, Martial, McTominay, van de Beek és Greenwood maródi. A vendégeknél sem túl rózsás a helyzet a hiányzók esetében, ugyanis Dallas, Forshaw, Gray, Rodrigo sérült, illetve Perkins játéka kérdéses.

LEGYÉL TE IS B&WTIPS-KÖZÖSSÉG TAGJA!

Ha szeretnéd a továbbiakban is megtekinteni a beharangozó ajánlásainkat, ill. szeretnél egy kiváló közösség része lenni és a külön erre a célra kialakított telegram chathez csatlakozni, akkor váltsd ki a b&wtips tagságodat! A b&wtips tagdíj egy évig érvényes és mindössze 2.999 Forintba kerül!

Premier LeagueFH: 21:00

Ezt várjuk a mérkőzéstől: A „vörös ördögök” remekül teljesítenek hazai környezetben és véleményünk szerint a Leeds csapatát a héten oda-vissza megverik majd. Nem lesz ez egy egyszerű mérkőzés, ráadásul több alapember is hiányzik a keretből, ettől eltekintve ten Hag már remekül megismerhette a csapatát és szerintünk képes lesz egy olyan kezdőt a pályára küldeni, amely a több sebből vérző Leeds együttesét megveri. Persze egy edzőváltás sokat dobhat a vendégek teljesítményén, de nem várunk varázsszerű ébredést tőlük. Úgyhogy nem bonyolítjuk túl a tippünket és a szimpla hazai győzelemre kötünk fogadást! A favorizált opció esetében több fogadóiroda kínálatát is összehasonlítottuk és az egyik legmagasabb szorzót a GG.BET partnerirodánk kínálja!

*Ne feledd, hogy az itt látható tartalmak nem a prémium szolgáltatásainkból származnak!

MÉRKŐZÉSTIPP
odds: 1.53
Manchester Utd. v LeedsManchester Utd. (1×2)
Ajánlott tétegység

A GGBet sportfogadási iroda kezdetben az esport piacra specializálódva jelent meg Magyarországon, de azóta a magyarországi ügyfelek is teljes egészében elérhetik a sportfogadási kínálatukat.

Bónusz: 40 000Ft Sportfogadás Bónusz 
(40 000 Ft értékig 100%-os első befizetési bónuszt kínál a GGbet az új magyar ügyfeleinek!)

Az egyik vezető e-sport bukméker, amely leginkább Magyarországon a covid idején lett közismert. Temérdek bónusz ajánlattal rendelkezik a szolgáltatás és ezért is ajánljuk az irodát számodra.  Az e-sporton kívül 2022-ben már szinte minden sportágra köthetsz a GGBeten fogadást és emiatt egyre népszerűbb szolgáltatónak bizonyul ez a fogadóiroda Magyarországon is!

Speciális Bónusz:
100%-os első Bónusz 

(2 000 Ft – 20 000 Ft között)
125%-os második Bónusz 
(20 400 Ft – 80 000 Ft között)
150%-os harmadik Bónusz 
(80 500 Ft – 400 000 Ft között)

Pozitívumok:
-Magas szorzók
-Rengeteg bónusz
-Választékos sport és fogadási piac
-Ázsiai hendikep
-Segítőkész ügyfélszolgálat

Negatívumok:
-Gyorsan széteső szorzók

4/5

Kövess minket!

PRÓBÁLD KI A MOBIL APPLIKÁCIÓNKAT, ILLETVE KÖVESS MINKET A KÖZÖSSÉGI FELÜLETEINKEN KERESZTÜL IS! LÉGY MINDIG NAPRAKÉSZ ÉS VÁLJ B&WTIPS RAJONGÓVÁ!!

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d