A portugál bajnokság 20. fordulójában a negyedik helyen álló Sporting, a második helyezett FC Porto csapatával találkozik.
Igencsak paprikás hangulatú rangadó ez a mostani, amit külön tetéz az is, hogy mindkét csapatnak égető szüksége lenne a pontokra. A zöld-fehér mezesek szeretnének a dobogón végezni, az FC Porto pedig a bajnoki címért verseng a Benficával és mivel az ősi rivális magabiztos győzelmet ért el a Casa Pia ellen, így győzelmi kényszerbe kerültek a vendégek is. A találkozót Soares Dias kapta, aki bizony képes egy-egy esetet pirossal jutalmazni, ami könnyedén befolyásolhatja a mai találkozó végeredményét. Alapvetően mindkét fél remek formának örvend, ráadásul idén már találkoztak is egymással a csapatok, méghozzá a Ligakupában és akkor 2-0-ás magabiztos győzelmet ért el az FC Porto. A bajnokságban pedig még augusztus 20-án mérték össze a klubok az erejüket. Ez a találkozó szintén Porto győzelemmel zárult és a végeredmény 3-0 lett. Ma viszont nem lesz véleményünk szerint ilyen egyszerű dolga a vendégeknek, hiszen a zöld-fehérek feljövőben, javult a formájuk is, ráadásul a vendég keretből hiányzik Cardoso, Evanilson, Meixedo, Otavio és Wendell is sérülés miatt.
LEGYÉL TE IS B&WTIPS-KÖZÖSSÉG TAGJA!
Ha szeretnéd a továbbiakban is megtekinteni a beharangozó ajánlásainkat, ill. szeretnél egy kiváló közösség része lenni és a külön erre a célra kialakított telegram chathez csatlakozni, akkor váltsd ki a b&wtips tagságodat! A b&wtips tagdíj egy évig érvényes és mindössze 2.999 Forintba kerül!

Portugál Liga | FH: 19:00 |
Ezt várjuk a mérkőzéstől: Nem várunk ma egy könnyed mérkőzést, ám úgy véljük, hogy ma sem lesz gólokban hiány. Hiba lenne ma a kimenetelekre fogadni, hiszen igazi 50-50 párharc ez a mai, ráadásul a Porto csapatában elég sok a sérült is. Úgyhogy mi maradunk a gólok mellett és a tegnap is sikert jelentő színben „pompázó” 2.0-ás határt favorizáljuk, ahol az over opció mellett húztuk be az x-et. Két gól az egymás elleni eredményekben szinte mindig visszaköszönt, úgyhogy remélhetőleg ez ma sem lesz másként! A favorizált opció esetében több fogadóiroda kínálatát is összehasonlítottuk és az egyik legmagasabb szorzót a GG.BET partnerirodánk kínálja! Amennyiben számodra ismeretlen lenne az ázsiai piac, akkor ajánljuk figyelmedbe a cikkünket, ami egy részletes összefoglalást tartalmaz.
*Ne feledd, hogy az itt látható tartalmak nem a prémium szolgáltatásainkból származnak!
MÉRKŐZÉS | TIPP | odds: 1.63 |
---|---|
Sporting CP v FC Porto | 2.0 felett (Összesített gólok – Ázsiai) |
Ajánlott tétegység |

A GGBet sportfogadási iroda kezdetben az esport piacra specializálódva jelent meg Magyarországon, de azóta a magyarországi ügyfelek is teljes egészében elérhetik a sportfogadási kínálatukat.
Bónusz: 40 000Ft Sportfogadás Bónusz
(40 000 Ft értékig 100%-os első befizetési bónuszt kínál a GGbet az új magyar ügyfeleinek!)
Speciális Bónusz:
100%-os első Bónusz
(2 000 Ft – 20 000 Ft között)
125%-os második Bónusz
(20 400 Ft – 80 000 Ft között)
150%-os harmadik Bónusz
(80 500 Ft – 400 000 Ft között)
Sportfogadás 20% pénzvisszatérítés
(Foci- és teniszfogadásokra érvényes. Legalább 4000 Ft-os befizetés szükséges hozzá. A legnagyobb cashback összege 80 000 Ft. Legalább hármas gyűjtőfogadásra is érvényes 2,60. összesített odds mellett.)
A temérdek bónuszajánlatuk miatt az új ügyfeleknek megfelelő választás lehet. Folyamatosan tesznek közzé újabbnál-újabb lehetőségeket, amelyeket igencsak kedvező feltételek mellett kínálnak a fogadók számára. Ami óriási pozitívum a fogadóirodával kapcsolatban, hogy magasan veri a Magyarországon legnépszerűbb bukmékerek szorzóit, így a bet365, vagy unibet kínálatában megtalálható oddsok, szinte minden esetben alacsonyabb értékekkel rendelkeznek. Az egyedüli hátránya az irodának, hogy nincs keresője, ami miatt kell némi tapasztalat, hogy melyik országban, illetve bajnokságban kell megkeresni a fogadni kívánt mérkőzést, ám ha ebbe belerázódsz, akkor az egyik kedvenc fogadóirodád lehet a GG.BET. A jelenlegi értékeléseink alapján ezt az irodát tartjuk a legjobbnak, amit leginkább a magas szorzóknak, illetve széles kínálatának köszönhet az iroda!
Pozitívumok:
-Az egyik legmagasabb szorzók itt találhatóak meg!
-Rengeteg bónusszal rendelkeznek!
-Választékos sport és fogadási piac!
-Ázsiai hendikep
-Segítőkész ügyfélszolgálat
Negatívumok:
-Gyorsan széteső szorzók
-Nincs a bet365, vagy unibeten megtalálható mérkőzés keresőjük. Tehát manuálisan kell megkeresned a mérkőzéseket.
Befizetési lehetőségek:
-Visa bankkártyás befizetés
-Maestro bankkártyás befizetés
-Mastercard bankkártyás befizetés
-Paysafecard
-Skrill és Neteller
-Sofort/Karna és Rapid Transfer (banki átutalás).
A fogadóiroda a fentiek mellett lehetővé teszi a kriptopénzes bankolást is. Az elfogadott kriptopénzek: BTC, ETH, LTC, Tether.
Kifizetési lehetőségek:
A GGBET kifizetéséhez ugyanúgy, mint a többi fogadóirodánál, majd meg kell adnod a saját neved, a születési és a lakcímadataid, valamint egy SMS-ben kapott kóddal meg kell erősítened a telefonszámod.
-A paysafecard nem működik kifizetésre is.
-Nem teljesítenek Mastercard kifizetést hitelkártyára. Amennyiben Mastercarddal fizettél be, a pénzkivételhez egy másik módot kell igénybe venned. pl. banki átutalás
-Egy felhasználó havonta max 20 000$ értékben kérhet kifizetést.
-Egy tranzakció értéke 9000$-ban van limitálva.