PDC VB : R. Cross – D. van Duijvenbode – 12/22 21:00

2020-12-22 0 By betandwintipps

A PDC Világbajnokságra már fogadtunk hosszútávú fogadások keretein belül most pedig megkötöm a tornán az első napi fogadásunkat is. Őszintén szólva ezen a mérkőzésen egy ki-ki találkozóra számítok, bár a szorzók is erről tanúskodnak. Ami R. Cross formáját illeti, párhuzamot lehet vonni a 2020-as évvel, hiszen az angol játékos nagyon ingadozó teljesítményt nyújt, ráadásul idén kimondott nagy sikert nem tudott elérni. Ezzel ellentétben a jelenlegi negyvenharmadik helyezett Duijvenbode szinte berobbant novemberben a köztudatba amikor P. Wright ellen meglepetést okozott. Ezt követően is szép számmal termelte a sikereket a holland játékos, de azért a Grand Slamen további sikert nem ért el, hiszen D. Petersen ellen 5-2, míg I. White ellen 5-1-es vereséget szenvedett. A VB-t elég visszafogottan indította a holland, ugyanis 3-2-re tudott csak nyerni Brooks ellen, de ezen a mérkőzésen is öt 180-as dobást ért el. A GS-en és a PCF-en is láthattuk, hogy igencsak jól dobálja a tömegeket a holland és ez ma R. Cross ellen kapóra is jöhet, hiszen az angol nem sűrűn dobálja idén a tripla húszasokat, inkább levált a tripla tizenkilenc felé. A PCF Cross számára hamar véget ért, hiszen Cullen ellen kikapott és itt is csak egy kettes átlagot tudott felmutatni a 180-as dobások esetén. De, ha a GS-t nézzük ott sem volt annyira kimagasló a 180-asokban Cross, pedig azért jó pár leget lejátszott. Egy szó, mint száz D. van Duijvenbode játéka inkább alapul a tripla húszas dobásokra, mint R. Cross játéka. A holland jóval jobb átlagokat ért el az utóbbi hetekben/hónapokban a kiemelt tornákon a 180-as dobások esetében, így véleményem szerint a mai meccsen is ő szerezhet több 180-as dobást. 

Predikció : 
D. van Duijvenbode (Legtöbb 180-as)
Odds: 1.70Tét: 2.5 egység

Fotó : Getty Images