PDC : M. van Gerwen – P. Wright – 20:15

Kövessen Ön is minket!
Facebook Twitter Instagram YouTube Tumblr

A PDC VB döntőjére tennék egy fogadási ajánlást. 


Őszintén szólva a mostani mérkőzésen nagyon szorítok a skót dartsosnak. Ennek a Price elleni mérkőzés a legfőbb apropója, hiszen képes volt Wright elvonatkoztatni riválisa bohóckodásától és ténylegesen a táblán mutatta be, hogy nem szavakkal kell egy mérkőzést megnyerni. Rögös volt a döntőig vezető út és az első, ill. harmadik körben is közel volt Wright a kieséshez. Riválisa van Gerwen őrült magabiztossággal jutott el a fináléig és riválisai nem tudtak egyszerűen mit kezdeni a holland világbajnokkal. Legutóbb Aspinall élhetett volna jobban az esélyeivel, ám az angol játékos is többször hibázott a kiszállóknál és ezt a holland egyből kihasználta.

M. van Gerwen az 1., míg P. Wright a 7. a világranglistán.

M. van Gerwen sikerére számítanak a fogadóirodák, ám véleményem szerint nagy hiba, hogy ennyire leírják a skót riválisát. (Fotó : Getty Images)

Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy vállaljam-e be Wright sikerét, de 2020-as évben lecsökkentem a rizikós fogadások számát. A mostani ajánlás alapja is ez és egy olyan hendikepen ajánlom Wright sikerét, ami gyakorlatilag várható lehet. A két játékos nem ismeretlen egymásnak, ráadásul idén nyolc alkalommal is találkoztak. Legutóbb épphogy tudott nyerni van Gerwen, a PC23-on Wright nyert, de European Touron rendre megizzadtak egymás ellen a játékosok. Most a VB döntőjéhez értünk, amit van Gerwen jobban kezelhet, ám tömegekben Wright lehet az erősebb. Ennek megfelelő a fogadóirodák kínálata is, hiszen a tömegekben Wrightot favorizálják, viszont a kimenetelben a holland a favorit. Én lényegében abban bízom, hogy Wright magabiztos lesz és ha képes fejben koncentrálni, ill. azt a játékot hozni, amit Price ellen, akkor van Gerwen könnyedén bajba lehet. Kiszállókban gyenge a skót játékos, ami többször megbosszulhatja majd magát, de van Gerwen játéka eddig nem pörgött a legmagasabb hőfokon, igaz nem is volt rászorulva erre a holland. Egy szó, mint száz én a +3,5 szett hendikep opcióban egy óriási értéket véltem felfedezni. Erre a kimenetelre 1,50-es szorzón lehet fogadni. Az utóbbi mérkőzéseken, ahol komoly tétje volt a találkozóknak szinte rendre ült ez az opció. Wrightnak szorítok és remélem, hogy ma a mostani VB-hez méltóan, meglepetés eredmény fog születni.

M. van Gerwen – P. Wright Fogadási határidő : 20:15
Ajánlott predikció Odds Ajánlott tét
P. Wright +3,5 szett (Hendikep) 1,50 “B” kategória 5 egység

A b&wtips® jogvédett szó és ábrás védjeggyel ellátott termék! Az oldalon megosztott tartalmak (elemzések, statisztikák, reklámok, hírek stb.) bármiféle másolása, továbbítása írásbeli engedély nélkül szigorúan tilos és büntetendő! Minden jog fenntartva! Lajstromszám: 227021, 227588

0