PDC : D. van den Bergh – A. Lewis – 16:00

A PDC VB mai játéknapján két mérkőzést emeltem ki a kínálatból. Az első esetben a van den Bergh – Lewis összecsapást választottam ki.


Ami az első és fő érv a mérkőzéssel kapcsolatosan, hogy Lewis továbbra is nehezen lendül bele a mérkőzésekbe és ennek köszönhetően már a mérkőzések legelején rendre hátrányba kerül. A mostani VB-n már két olyan mérkőzésen van túl, ahol rendre a döntő szettben kellett behúznia a mérkőzés és ennek megfelelően ma komoly bajba is kerülhet, hiszen az ellenfele eddig viszonylag simán vette az akadályokat.

Van den Bergh a 29., míg Lewis a 13. a világranglistán.

Lewis ma már nem számít favoritnak, ám könnyen behúzhatja a mai meccset is. (Fotó : Getty Images)

Őszintén szólva, nagyon meglepne, ha Lewis jól kezdené a meccset. Ténylegesen kell neki legalább 1,5 szett mire képes belemelegedni a meccsbe. Nem lesz ma könnyű dolga és vélhetően a kezdeti megingásoknak köszönhetően a fogadóirodák is van den Bergh sikerét favorizálják. Úgyhogy kíváncsian várom a mérkőzést, ám ismerve Lewist, akár 2-0, 3-0-s állásról is képes lehet megfordítani egy-egy meccset. Úgyhogy bizakodom és szerintem az 5,5 szett feletti opció könnyen zöldülhet.

D. van den Bergh – A. Lewis Fogadási határidő : 16:00
Ajánlott predikció Odds Ajánlott tét
5,5 szett felett (Szett összesített) 1,61 “B” kategória 5 egység

A b&wtips® jogvédett szó és ábrás védjeggyel ellátott termék! Az oldalon megosztott tartalmak (elemzések, statisztikák, reklámok, hírek stb.) bármiféle másolása, továbbítása írásbeli engedély nélkül szigorúan tilos és büntetendő! Minden jog fenntartva! Lajstromszám: 227021, 227588